Október 8-án Galántán és Nagyfödémesen összesen 140 első osztályos tanuló szülei vehették át a Kárpát-medencei magyarság összefogását jelképező beiratkozási ösztöndíjat a Rákóczi Szövetség munkatársaitól, Fekete Emesétől és Sullivan Ferenctől.

A galántai Kodály Zoltán Alapiskolában a helyi magyar elsősök mellett a diószegi, feketenyéki, felsőszeli, hidaskürti, nemeskosúti, tallósi, pozsonyvezekényi, vágai és vízkeleti magyar alapiskola, valamint a tallósi speciális iskola első osztályos tanulóinak szülei vették át az ösztöndíjat. Az ünnepségen a Szövetség képviselőit Oláh Hajnalka iskolaigazgató fogadta, aki beszédében a beiratkozási ösztöndíjprogramot  méltatta. Jelen volt és beszédet mondott továbbá Forró Krisztián, az MKP galántai járási elnöke és a párt országos vezetőségi tagja. A rendezvényről tudósított Horváth Szomolai Andrea, a ma7.sk portál újságírója.

A nagyfödémesi Borsos Mihály Alapiskolában az iskolások műsorát követően a helyi, illetve a jókai elsősök szülei részesültek az ösztöndíjban.

Mindkét helyszínen jelen volt Horváth Adrián, a Galánta és Vidéke Társulás elnöke és Horváth Judit, a társulás programszervezője. 

Hírek - Magyar Iskolaválasztási Program