A Rákóczi Szövetség immár 29 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, többek között azzal, hogy minden évben számos nyári tábort, találkozót, konferenciát, tanulmányutat szervez határon túli és magyarországi diákok részvételével. A Szövetség ennek szellemében évek óta anyagi hozzájárulást és szervezési segítséget nyújt Kárpát-medencei középiskolák számára, amelyek készek arra, hogy diákjaik egy csoportját a március 15-i nemzeti ünnepünk, a június 4-i emléknap, vagy az október 23-i ünnep kapcsán a szomszédos országokba utaztassák, hogy ott részt vegyenek a helyi magyar közösség által szervezett ünnepségeken.

A Rákóczi Szövetség a Diákutaztatási Program keretében anyagi és szervezési segítséget nyújt bármely Kárpát-medencei középiskola számára, amely kész arra, hogy diákjai egy csoportját október 23-ához kapcsolódóan egy másik Kárpát-medencei országban lévő iskolához utaztassa, hogy ott közösen emlékezzenek, közös programot bonyolítsanak az 1956-os forradalom szellemében. Ez lehetőséget nyújt a diákok számára, hogy megismerhessék a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyar közösségek életét, kultúráját, és egyben jó alkalom az ottani magyar iskolákkal való kapcsolatfelvételre is.

A Rákóczi Szövetség a program keretében az utazási költséget – a megtett út és az utazók számának függvényében – legfeljebb 200 000 Ft értékig átvállalja, a további költségek (szállás, étkezés) tekintetében a fogadó iskolákkal kell egyeztetni, így ezek a költségek a kiutazó vagy a fogadó iskolát terhelik!

Az online pályázati adatlapok beérkezésének határideje: 2018. szeptember 26. (szerda)

A támogatás feltétele, hogy az utazó csoport a program megvalósulását követően (legkésőbb 2018. november 30-ig!) részletes úti beszámolót és 25 db, az utazást megörökítő fotót küld a Rákóczi Szövetség részére.

A beszámolók irodánkba történő beérkezése a pénzkifizetés feltétele is egyben!

A pályázat feltételei:

  • A pályázathoz csatolni kell a partneriskola igazgatója által aláírt fogadónyilatkozatot
  • Pályázhat minden Kárpát-medencei középiskola magyar diákcsoportja.
  • A kirándulásnak 2018. szeptember 28. és november 1. között kell megvalósulnia
  • Legalább egy határ átlépése
  • Az utazások célpontjai kizárólag a következő országok lehetnek: Magyarország, valamint Románia (Partium és Erdély), Szlovákia (Felvidék), Szerbia (Vajdaság), Ukrajna (Kárpátalja), Horvátország, Szlovénia (Muravidék) magyarlakta területei (Ausztriai utazásra jelen pályázatban támogatás nem igényelhető!)
  • Az utazások időtartama legalább 1 nap, legfeljebb 6 nap lehet.

A pályázaton elnyert összeg kifizetésének feltételei:

A pályázaton elnyert összeg kifizetésének, azaz a számla kiegyenlítésének feltétele, hogy minden utazó iskola az eredeti számla beérkezésével egyidejűleg, de legkésőbb az utazást követően 30 nappal eleget tesz az elszámolás alábbi követelményeinek:

  • eredeti számla és eredeti menetlevél (vagy az eredeti menetlevéllel megegyező, hitelesített másolat) megküldése postai úton,
  • képek nélkül minimum két A/4 oldalas (azaz minimum 5-6000 karakter) írásos beszámolót elektronikusan (szerkeszthető - doc, rtf, stb.),
  • az utazók névsoráról egy eredeti (!) jelenléti ív kitöltése és elküldése postai és elektronikus (szkennelve) úton (a formanyomtatvány honlapunkról letölthető!),
  • legalább 25 db – az út fontosabb eseményeit megörökítő – fényképet (jpg, bmp, tiff stb.)
  • valamint az utazás megrendelését visszaigazoló dokumentum kitöltése és megküldése postai és elektronikus (szkennelve) úton (a formanyomtatvány honlapunkról letölthető!).

FIGYELEM! A hiánytalan elszámolás (szöveges beszámoló, jelenléti ív, fényképek, számla, menetlevél és a megrendelő visszaigazolása) irodánkba történő beérkezése a pénzkifizetés feltétele is egyben! Ha az utazás után 30 nappal sem érkezik be a hiánytalan elszámolás, a számlát nem áll módunkban kifizetni!

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében regisztráljuk, de a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezetével rendelkező iskolák előnyt élveznek az elbíráláskor. Az utazó csoportok számát – a határon túli partnereink által vállalt színhelyek számától és a rendelkezésünkre álló anyagi forrásoktól függően – szeptember folyamán fogjuk megállapítani.

Pályázni minimum 20 fős diákcsoporttal lehet!

A támogatás mértékének megállapítása függ az adott csoport létszámától (diákok és kísérők együttesen) és a kalkulált útvonal hosszától:

  • 20-25 fő:           100.000 Ft keretösszeg
  • 26-30 fő:           140.000 Ft keretösszeg
  • 31-35 fő:           150.000 Ft keretösszeg
  • 36-40 fő:           180.000 Ft keretösszeg
  • 41-     fő:          200.000 Ft keretösszeg

Felhívjuk a figyelmet, hogy 10 gyerekenként 1 kísérőt tudunk figyelembe venni az utazók létszámából számított támogatás megállapításánál!

Kérjük, hogy a legkedvezőbb ajánlatot adó utaztató cég/buszos vállalkozó szolgáltatását vegyék igénybe, így lehetőséget biztosítva arra, hogy minél több diákcsoport utazását támogathassa a Szövetség!

Felhívjuk a magyarországi középiskolák figyelmét, hogy az utazás megszervezésénél különös tekintettel vegyék figyelembe a nevelési-oktatási intézmények által szervezett országhatárt átlépő autóbuszos kirándulások biztonságáról szóló 27/2017. (X. 18.) EMMI rendeletet.

Kérjük, az online jelentkezési űrlapon szíveskedjenek kitölteni a partneriskolára és az utazást lebonyolító vállalatra vonatkozó adatokat, és egyben szíveskedjenek csatolni a partneriskola igazgatójának támogatólevelét is! Amennyiben iskolájuk nem rendelkezik partneriskolával, a Rákóczi Szövetség (szükség esetén) közreműködik a kapcsolatfelvételben.

A pályázat elbírálásáról a Rákóczi Szövetség vezetősége dönt 2018. szeptember 27-én. A pályázaton nyertes középiskolák névsora 2018. szeptember 28-tól olvasható honlapunkon (www.rakocziszovetseg.org).

További információval Szenczi Borbála, a programmal megbízott munkatársunk (tel: +361 201 3067; e-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.), illetve a Rákóczi Szövetség központi irodájának munkatárasai a lenti elérhetőségeken állnak rendelkezésre.

Jelentkezni az alábbi online űrlap kitöltésével lehet:

Page 1 of 8

Június 4-i Diákutaztatási Program 2018 copy

Kérjük adja meg az iskola nevét!
Kérjük, válassza ki az iskola típusát!
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Érvénytelen irányítószámot adott meg!
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Érvénytelen e-mail címet adott meg!
Kérjük, csak a résztvevő diákok számát adja meg!
Kérjük, csak a résztvevő diákok számát adja meg!
Invalid Input
Invalid Input
Kérjük adja meg az iskola nevét!
Érvénytelen e-mail címet adott meg!
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Kérjük adja meg az iskola nevét!
Kérjük, válassza ki az iskola típusát!
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Érvénytelen irányítószámot adott meg!
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Érvénytelen e-mail címet adott meg!
Kérjük adja meg az iskola nevét!
Érvénytelen e-mail címet adott meg!
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Kérjük, adja meg az utazást lebonyolító vállalkozó (cég) nevét!
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Érvénytelen irányítószámot adott meg!
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Érvénytelen e-mail címet adott meg!
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Kérjük, csak a következ
Kérjük, csak a következ
Kérjük, csak a következ
Kérjük, írja be a következő betűket
Nem megfelelő értéket adott meg!