Pályázati eredmények - Október 23-i Diákutaztatási Pályázat  145 Kárpát-medencei középiskola közel 8000 diákja utazik október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelniA Rákóczi Szövetség hatodik alkalommal hirdette meg 2017 őszén Kárpát-medencei középiskolák részére az Október 23-i Diákutaztatási Programot.A program célja, hogy a Kárpát-medencei magyar középiskolások ellátogassanak legalább egy határ átlépésével egy másik ország magyar középiskolájához, és ott közösen ünnepeljek október 23-án. A program kiemelt célja az is, hogy a látogatás során minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.A programot pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, amelyre bármely...

Pályázati felhívás - Október 23-i Diákutaztatási Pályázat 2017A Rákóczi Szövetség immár 28 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, többek között azzal, hogy minden évben számos nyári tábort, találkozót, konferenciát, tanulmányutat szervez határon túli és magyarországi diákok részvételével. A Szövetség ennek szellemében évek óta anyagi hozzájárulást és szervezési segítséget nyújt Kárpát-medencei középiskolák számára, amelyek készek arra, hogy diákjaik egy csoportját a március 15-i nemzeti ünnepünk, a június 4-i emléknap, vagy az október 23-i ünnep kapcsán a szomszédos országokba utaztassák, hogy ott részt vegyenek a helyi magyar közösség által...

Pályázati felhívás - Március 15-i Diákutaztatási Pályázat 2018A Rákóczi Szövetség immár 29 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, többek között azzal, hogy a Szövetség minden évben számos nyári tábort, találkozót, konferenciát, tanulmányutat szervez határon túli és magyarországi diákok részvételével. A Szövetség ennek keretében 1994 óta anyagi hozzájárulást és szervezési segítséget nyújt Kárpát-medencei magyar középiskolák számára, amelyek készek arra, hogy a diákjaik egy csoportját a március 15-i nemzeti ünnepünk kapcsán a szomszédos országokba utaztassák, hogy ott részt vegyenek a helyi magyar közösség által szervezett ünnepségeken. Ez...

Pályázati felhívás - Június 4-i Diákutaztatási Pályázat 2017A Rákóczi Szövetség immár 28 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, többek között azzal is, hogy a Szövetség minden évben számos nyári tábort, találkozót, konferenciát, tanulmányutat szervez határon túli és magyarországi diákok részvételével. A Szövetség ennek keretében anyagi hozzájárulást és szervezési segítséget nyújt bármely Kárpát-medencei középiskola számára, amelyek készek arra, hogy diákjaik egy csoportját június 4-hez, a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódóan egy másik Kárpát-medencei országban lévő iskolához utaztassák, hogy ott közösen emlékezzenek, közös programot...

Pályázati eredmények - Június 4-i Diákutaztatási Pályázat 20172017. május 22., 10:51 A június 4-i Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódva a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programja keretében 125 Kárpát-medencei középiskola több mint 5000 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához.Nemzeti Összetartozás Napi Diákutaztatási Programját pályázat keretében hirdette meg a Rákóczi Szövetség, ahol bármely Kárpát-medencei középiskola pályázhatott azzal a feltétellel, hogy június 4-hez kapcsolódóan a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépve ellátogatnak egy másik ország magyar iskolájához, ahol közös programot bonyolítanak.A 125 sikerrel pályázó iskola közül 74 magyarországi, 18 erdélyi és partiumi...