A Rákóczi Szövetség és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága első alkalommal rendezi meg Kárpát-medencei középiskolások számára a Lingua Materna elnevezésű vetélkedőjét. A vetélkedőt a Cultura Nostra és a Gloria Victis című versenyek mintájára anyanyelvi-irodalmi témában hirdetjük meg. Bízunk benne, hogy minden évben több száz Kárpát-medencei középiskola háromfős diákcsapata kapcsolódik be. Az évente más-más témakörben meghirdetett vetélkedő idei címe:

„Magyar táj, magyar ecsettel.” Tájirodalom, tájnyelv, a nemzeti táj és az egyén viszonya

A három fordulóból álló vetélkedőt évente, tavasszal indítjuk el. A háromfős csapatok egy kreatív feladat beadásával nevezhetnek. A beküldött dolgozatok alapján a legjobb 60 csapat kap meghívást a második fordulóba, amelyet a Rákóczi Szövetség egy háromnapos ifjúsági találkozón, Sátoraljaújhelyen rendez meg.

A második fordulóba (középdöntőbe) bejutott 60 csapat 2021. november 5-én írásbeli fordulón méri össze tudását, és ennek eredménye alapján a legeredményesebb tíz csapat kerül be a november 6-ai szóbeli döntőbe. A döntőben neves szakemberekből álló zsűri előtt számos feladat révén dől el a vetélkedő végső sorrendje. Valamennyi döntőbe és középdöntőbe jutott csapat értékes könyvjutalomban, a legjobb három csapat tagjai, valamint a felkészítő tanáraik egy külföldi tanulmányi kirándulásban részesülnek.

Az idei évben február 21-től elérhető a jelentkezési lap és az első forduló feladatleírása a Rákóczi Szövetség honlapján - kattintson ide a feladat és jelentkezési lap megnyitásához. Ekkor tesszük közzé a felkészüléshez ajánlott irodalomjegyzéket is.

Az első forduló feladata és a jelentkezési lap online leadásának határideje: 2021. június 11. péntek 23:59. A Rákóczi Szövetség weboldalán elérhető felületen tölthető fel a jelentkezési lap és az első forduló feladata.

Az első forduló eredményéről 2021. augusztus 25-éig értesítjük a csapatokat, illetve megtekinthető lesz a Rákóczi Szövetség honlapján is.

A vetélkedővel kapcsolatos további információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától kérhető.