A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei helyi- és ifjúsági szervezetei számára a Rákóczi-emlékév alkalmából, azzal a céllal, hogy minél több településen, intézményben emlékezzenek meg a Nagyságos Fejedelemről.

Az Országgyűlés - tisztelettel adózva a Rákóczi-szabadságharc emléke előtt - 2018. november 27-én megszavazta, hogy a 2019. év II. Rákóczi Ferenc emlékéve lesz.

„Az Országgyűlés támogatja és szorgalmazza mind az anyaországban, mind a határon túl élő magyarság és a diaszpóra magyarsága körében olyan rendezvények, megemlékezések szervezését, valamint oktatási anyagok készítését, amelyek méltó emléket állítanak II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek és szabadságküzdelmének.”

„A Rákóczi Ferenc-emlékév nem pusztán egy hazája szabadságáért küzdő nemesnek állít emléket. Rákóczi szimbóluma annak a szellemiségnek, amely képes egy magasabb célnak, ügynek alárendelni az életet, képes áldozatot hozni, képes összefogni…”

„…Rákóczi szellemi, lelki öröksége győzni tudott, hiszen ebből merítettek erőt 1848 hősei, 1956 forradalmárjai, és emlékének méltó ápolásán keresztül ma élő fiataljaink is. Az ilyen emlékévek és emléknapok tehát erősítik a hazaszeretetet és a nemzeti önbecsülést.”

 

  • A pályázat célja: minél több településen, intézményben emlékezzenek meg a Nagyságos Fejedelemről
  • A pályázók köre: a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei helyi- és ifjúsági szervezetei
  • Megpályázható maximális összeg: 100 000 forint
  • A pályázott programnak 2019. évben kell megvalósulnia
  • Pályázat beadásának határideje: folyamatos, de legkésőbb 2019. november 30.
  • Pályázat elszámolásának határideje: a program megvalósulását követő 30 nap, de legkésőbb 2019. december 31.
  • A pályázat feltételei: a Rákóczi Szövetség belsőpályázati rendszerének feltételei érvényesek
  • Pályázatot KARON (KApcsolattartási Rendszer ONline) felületünkre bejelentkezve tudnak benyújtani az alábbi hivatkozásra kattintva:

 

https://admin.rakocziszovetseg.org/login

 

Figyelem! Amennyiben ide még nem regisztráltak, kérjük, az első belépéshez szükséges adatokat kérjék a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

További információval Szenczi Borbála (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;  +361 201 3067), a program felelőse, illetve a Rákóczi Szövetség központi irodájának munkatárasai állnak rendelkezésre.