Nagy örömmel tudatjuk, hogy a Rákóczi Szövetség az idei nyáron összesen 3 500 fiatal számára biztosít üdülési lehetőséget Sátoraljaújhelyen. E programsorozat kiemelt része 2 Középiskolás Táborunk, melyekbe 1 000 résztvevőt várunk Kárpát-medence szerte működő középiskolai szervezeteink képviseletében. A rendezvény programja során a fiatalok csapatokba szerveződve közösségi foglalkozásokon, vetélkedőn, kassai kiránduláson, sportprogramokon, táncházban vehetnek részt.

 

A tábor időpontja: 2019. augusztus 5-10.

A tábor helyszíne: Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont (Korábbi Várhegy Üdülő – Sátoraljaújhely, Oremus út 10.)

Létszám: Iskolájuk részéről 10 főt tudunk vendégül látni a táborban. (Legfeljebb 1 kísérőtanár)

Utazás: A Szövetség az utazáshoz autóbuszt szervez, melynek útvonaláról a tábor előtti hetekben értesítjük.

Figyelem! Az autóbuszos utazás és a tábor teljes időtartamára pedagógus felügyeletet biztosítunk, így diákjaik abban az esetben is részt vehetnek a programon, ha iskolájuk nem tud pedagógus kísérőt biztosítani.

Jelentkezni elektronikus formában lehet 2019. április 15-ig (hétfő) az alábbiak szerint.

Amennyiben szervezetük már regisztrált a KARON (KApcsolattartási Rendszer ONline) felületünkön és rendelkezik felhasználó névvel, illetve jelszóval, úgy kattintson az alábbi címre és regisztráljon a Rendezvények menüpontban:

https://admin.rakocziszovetseg.org

Ha szervezetük KARON felületünkre még nem regisztrált, kérjük, írjon e-mailt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. Ezt követően megküldjük a szükséges adatokat.

 

További információt a jelentkezési határidő után küldünk. Kérdésével, észrevételével forduljon központi irodánkhoz, vagy Nagy Domonkos István szervezetfejlesztési és informatikai igazgatóhoz (+36 30 428 5066, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ).