4500 diákot és tanárt várnak a Rákóczi Szövetség nyári táborai a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból

A Rákóczi Szövetség tulajdonában lévő sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont a június 4-i nemzeti összetartozás napi eseményen Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében nyitotta meg kapuit a Rákóczi Szövetség vendégei számára.

A Szövetség arra törekszik, hogy az idei Rákóczi-emlékév nyarán és azt követően is az idelátogató fiatalok számára a nemzeti összetartozást szimbolizálják azok a táborok, események, amelyek Rákóczi földjén zajlanak.

2019. július 1-jétől egészen augusztus végéig az általános iskolásoknak szóló anyanyelvi táborok, a középiskolásokat és egyetemistákat megszólító táborok, valamint a tanároknak szervezett képzések és együttlétek szolgálják a kapcsolatépítést, az identitás erősítését és a pihenést.

A Rákóczi Szövetség nyári rendezvényeibe 4500 táborozó kapcsolódik be, akik a Kárpát-medence régióiból és mintegy ezren a diaszpórából érkeznek.

Az egyes nyári táborokba a tudomány, a közélet, a gazdaság és a művészvilág számos képviselője is ellátogat.

 

Időpont

Rendezvény

Helyszín

Résztvevők száma

1.

2019. június 4.

Nemzeti Összetartozás Napja

Sátoraljaújhely

1000

2.

2019. július 1-7.

I. Összmagyar Középiskolás Tábor

Sátoraljaújhely

450

3.

2019. július 6-10.

Anyanyelvi Tábor

Baja

100

4.

2019. július 15-24.

I. Diaszpóra Tábor (Néptánc, Sport, Anyanyelvápolás)

Sátoraljaújhely

450

5.

2019. július 19-25.

Diaszpóra Program - Izraeli csoport

Budapest, Dél-Erdély, Vajdaság

45

6.

2019. július 22-27.

Kárpát-medencei Pedagógus Tábor

Sátoraljaújhely

450

7.

2019. július 29-augusztus 3.

Anyanyelvi Tábor

Sátoraljaújhely

450

8.

2019. augusztus 5-10.

II. Összmagyar Középiskolás Tábor

Sátoraljaújhely

450

9.

2019. augusztus 12-21.

II. Diaszpóra Tábor (Néptánc, Sport, Anyanyelvápolás)

Sátoraljaújhely

450

10.

2019. augusztus 6-22.

Kárpát-medencei Színjátszó Tábor

Székesfehérvár

80

11.

2019. augusztus 19-28.

Összmagyar Egyetemista Tábor

Sátoraljaújhely

450

12.

2019. augusztus 22-25.

Cultura Nostra jutalomkirándulás

Erdély

50

 

Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont: https://www.rakocziszovetseg.org/rakoczi-tabor

 

Köszönjük, ha hírt adnak az eseményekről!