A Rákóczi Szövetségnek több mint 300 Kárpát-medencei középiskolában működnek szervezetei. A Szövetség középiskolás korú tagsága meghaladja a 10 ezer főt. Idén a szervezet programjaiba több mint 50 ezer középiskolás kapcsolódott be.

A Rákóczi Szövetség tevékenységének jelentős része erre a korosztályra irányul, hiszen ebben a korban alakul ki az identitásnak és a kapcsolatrendszernek egy jelentős része. Annak érdekében, hogy a fiatalok között minél több kapcsolat alakuljon és a magyarságukra értékként tekintsenek évente több mint félszáz rendezvény – köztük nyári táborok, nemzeti ünnepekhez és emléknapokhoz kapcsolódó diákutaztatási programok, középiskolás vezetőképzők, találkozók, vetélkedők, és a helyi kezdeményezéseket felkaroló pályázatok szolgálják a korosztályt. A középiskolai Rákóczi szervezeteket vezető tanárok kulcsszerepben vannak a diákok megszervezésében és megszólításában.

A hétvégén Hajdúszoboszlón közel 200 középiskolai vezetőtanár találkozik azzal a céllal, hogy a Rákóczi Szövetség középiskolásokat érintő jövő évi programjait megvitassák.

A rendezvény december 6., péntek délutántól december 8., vasárnap délig tart. A rendezvény helyszíne: Hunguest Hotel Béke (4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király stny. 10.).

Köszönjük, ha hírt adnak a rendezvényről!