A Rákóczi Szövetség 2020 február 14-16. között az elmúlt évekhez hasonlóan ismét megrendezte „Erdélyi Tanácskozás” elnevezésű rendezvényét, az Arad megyei Ópáloson. A találkozón a Rákóczi Szövetség vendégül látta az Erdélyben és Partiumban már elindított Magyar Iskolaválasztási Program szervezőit, valamint a jelentősebb erdélyi szervezetek vezetőit – különös tekintettel a szórványvidékekre. A találkozó célja, hogy a Rákóczi Szövetség erdélyi tevékenységeit hatékonyabbá és eredményesebbé tegye, illetve a partnerek emberi és szakmai együttműködését erősítse.

A megnyitón köszöntötte a résztvevőket Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség elnöke, Ambrus Sándor a Rákóczi Szövetség Felügyelő Bizottságának elnöke, valamint Petrovay László magyar iskolaválasztási programokért felelős igazgató. 

Szombaton a konferencia a vendégek és az általuk képviselt területek bemutatkozásával vette kezdetét, majd pedig Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója tartott előadást a résztvevőknek. Előadásában ismertette Erdély demográfiájának alakulását, az óvodakutatás eredményeit, valamint az iskolaválasztási trendeket. Ezt követően Csáky Csongor ismertette a Rákóczi Szövetség 2020-as terveit és 2019-es eredményeit, majd Petrovay László számolt be a Magyar Iskolaválasztási Program eredményeiről, aktualitásairól. A program Takaró Mihály irodalomtörténész identitás erősítő előadásával folytatódott, majd pedig Benedek Fülöp, az OTP Bank ügyvezető igazgatója, elnöki főtanácsadója tartott előadást az OTP Bank közép-kelet-európai régióban betöltött szerepéről, illetve az agrárágazati támogatásokról. Délután a Magyar Iskolaválasztási Program által képviselt területek vezetői és a Szövetség munkatársai hosszasan, ugyanakkor hatékonyan egyeztettek a program részleteiről. 

A vasárnapi délelőtt a találkozó tapasztalatainak megtárgyalásával és a cselekvési terv véglegesítésével telt.

 

Képgaléria: