A 2016/2017-es Szórványprogram mintájára 2018 márciusában Dés környéki szórványközösség magyar diákjai négy napos tanulmányútra kaptak meghívást  (Dési 1-es számú Általános Iskola, Dési Andrei Muresanu Főgimnázium, Váraljai Általános Iskola). A 126 főből álló iskolai csoport 2018. március 26., hétfő délután érkezett meg szálláshelyére, a hajdúszoboszlói Hotel Hőforrásba. A regisztrációt, elszállásolást és vacsorát követően a Szövetség munkatársai két csoportra bontották a diákokat, így az esti órákban külön ismerkedési estet tartottak a kisebb, majd a nagyobb korosztálynak.

Kedd délelőtt a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont munkatársai izgalmas kémiai, fizikai kísérleteket végeztek a diákokkal. A résztvevők  különleges interaktív játékok segítségével tesztelhették, hogy mennyire erősek, gyorsak. Megtapasztalhatták, hogy milyen könnyen becsapható a  szemük, mi több, a legbátrabbak két méter magasban is kerékpározhattak. A résztvevők kérésének eleget téve a délutánt a hajdúszoboszlói élményfürdőben töltötték. Az este közös játékkal és beszélgetéssel zárult.

Szerda reggel ismét Debrecenbe utaztak, ahol 2  csoportban látogatták meg a város nevezetességeit. A Református nagytemplom megtekintésekor igazán nagy szerencséje volt a csoportnak, hisz a templom kántora épp jelen volt, így rögtönzött koncertet adott a diákoknak. A Református Kollégium és a Nagykönyvtár bemutatását követően a csoport  a kollégium éttermében ebédelt. A Déri Múzeum megtekintése előtt a szövetség munkatársai elmesélték Munkácsy Mihály leghíresebb festményeinek a Krisztus-trilógiának keletkezésének körülményeit, valamint egy feladatot adtak a diákoknak, mely azt a célt szolgálta, hogy minél mélyebben szemügyre vegyék a festményeket. A résztvevőknek a Krisztus-trilógia megtekintésekor három boldogság- és két borús pontot kellett keresniük a képekben. Többek között a feladatnak is köszönhetően a diákok aprólékosan szemügyre vették a festményeket.  Megbeszélték egymással, hogy kinek mi ragadta meg a figyelmét, mely részletek nyerték el tetszésüket a festményben, valamint, hogy mi az ami negatív hatást keltett bennük. A délután további részében a pedagógusok diákjaikkal együtt barangolták be a város főterét. Az este kellemes hangulatú játékesttel zárult.

Másnap a reggelit követően a diákok megkapták úti csomagjukat, és elindultak a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumba. Kora délután a csoport kissé fáradtan, de lelkiekben feltöltődve hazaindult.   

 

Megvalósult programok

2018. március 26., hétfő

Indulás, Dés

17.00 – 18.00  Érkezés a Hotelhez, regisztráció

18.30 – 19.30  Vacsora

20.00 – 21.00  esti program, ismerkedés

 

2018. március 27., kedd

07.30 – 08.30 Reggeli

09.00 –            indulás Debrecenbe

10.00 – 12.30  látogatás az Agóra Tudományos Élményközpontban

13.30 – 14.30  ebéd – a Hotelben

15.00 – 17.30  élményfürdő - Hajdúszoboszlón

18.30 – 19.30  vacsora

20.00 – 21.00  esti program

 

2018. március 28., szerda

07.30 – 08.30  reggeli

09.00 –            indulás Debrecenbe

10.00 – 11.00  látogatás a Debreceni Református Kollégiumban és a Nagykönyvtárban

11.00 – 12.00  Debreceni nagytemplom megtekintése

13.00 – 14.00  ebéd – a Debreceni Kollégium éttermében

14.30 – 16.30  látogatás a Déri Múzeumban

16.30 – 17.30  szabadprogram

18.00              indulás Hajdúszoboszlóra

19.00 – 20.00  vacsora

20.00 – 21.00  esti program

 

2018. március 29., csütörtök

07.30 – 08.30  Reggeli

09.00 – 10.00 búcsúzás, hazaindulás

11.00 – 13.00  Poroszló - Tisza-tavi Ökocentrum