Kárpát-medencei történelemtanárok találkoznak Gyöngyösön 2018. július 16-21. között, a Rákóczi Szövetség táborában.

21. alkalommal szervez Kárpát-medencei Történelemtanár Tábort a Rákóczi Szövetség július 16-21. között, mintegy 100 történelem tanár részvételével.

A tábor azzal a céllal valósul meg, hogy a résztvevő tanárok szakmai továbbképzésben részesüljenek, illetve minél több emberi, szakmai és intézményi kapcsolat kialakulását segítse elő.

A rendezvény minden évben más-más téma köré szerveződik, neves egyetemi és akadémiai szakemberek bevonásával.

A rendezvény előadói között szerepel: Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, Oláh László (Pákozdi Katonai Emlékpark), Papp István, (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára), Katona Csaba (MTA BTK Történettudományi Intézet), Schmidtmayer Richárd (Kuny Domonkos Múzeum), Garadnai Zoltán (Magyar Nemzeti Levéltár), Takaró Mihály, irodalomtörténész, T. Palágyi Márta, Farkas Andrea (Magyar Nemzeti Levéltár), Molnár Csaba, filmrendező, Jezsó Ákos, író.

A rendezvény helyszíne: Károly Róbert Diákhotel (3200 Gyöngyös, Bene út 69. tel: +36-37-518-100)

A rendezvény programja:

2018. július 16. hétfő

17.00             Megnyitó

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke

Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója

18.00            Vacsora

19:30             Ismerkedési est (műsorvezető: meglepetés)

2018. július 17. kedd

8.00              Reggeli

9.00              Oláh László (Pákozdi Katonai Emlékpark): Magyar hadtörténeti érdekességek és az Emlékpark bemutatása

10.00             Papp István (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára): Rendhagyó történelemórák a Történeti Levéltárban

11.30            Katona Csaba (MTA BTK Történettudományi Intézet): „.... kacérkodni fogok vele...” – Egy erotikus női napló a reformkorból

13.00            Ebéd

16.00            Schmidtmayer Richárd (Kuny Domonkos Múzeum): Hunyadi Mátyás és a vidéki Magyarország

18.00            Vacsora

19.30            Táncház

2018. július 18. szerda

8.00              Reggeli

9.00              Garadnai Zoltán (Magyar Nemzeti Levéltár): Francois Mitterrand keleti nyitási politikája (1981-1995)

10.00            Takaró Mihály, irodalomtörténész: Trianon a magyar irodalomban

11.00            T. Palágyi Márta: Trianon tanításának lehetőségei a történelemben

12.30            Ebéd

14.00            Farkas Andrea (Magyar Nemzeti Levéltár): A Magyar Nemzeti Levéltár közművelődési, levéltárpedagógiai programja

15.30            kirándulás (Mátrafüred, Kékes-tető)

18.00            Vacsora

19.30            Borkóstoló – Dubicz Pincészet

 

2018. július 19. csütörtök

8.00              Reggeli

9.00              kirándulás (Hollókői vár és séta a faluban - feldebrői Árpád-kori templom - Mezőkövesd-Zsóry Strandfürdő)

18.00            Vacsora

19.30            Filmvetítés és rendezői beszélgetés: Molnár Csaba – Óráról órára ’56

2018. július 20. péntek

8.00              Reggeli

9.30              A résztvevő tanárkollégák előadásai

I. szekció

9.30   Ficsor Tamás (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád): A magyar királyi csendőrség története

10.00 Dr. Guóth Emil (Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest): A kormányzói jogkörbővítések közjogi vitái

10.30 Kovács Nóra (Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba): Iskolai szervezeti programok

II. szekció

9.30   Fleisz János (Mihai Eminescu Nemzeti Kollégium, Nagyvárad): Szimbólumok harca városainkban, Nagyvárad példáján

10.00 Moravcsik Katalin (Puskás Tivadar Távközlési Technikum, Budapest): Iskolaépítés a világvárossá váló Budapesten

10.30 Holecz Tibor (Reguly Antal Szakképző Iskola, Zirc): A jászkunok magyarországi történetének kérdései

12.00 Ebéd

14.00            A résztvevő tanárkollégák előadásai

I. szekció

14.00 Dr. Kiss Mártonné (Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest): Forgács Simon, Rákóczi tábornoka

14.30 Remeczki Imre (Árpád Vezér Gimnázium, Sárospatak): Thököly Imre - hazafi vagy áruló?

II. szekció

14.00 Vörös László: Rózsa Sándor és a nők

14.30 László Andor (Mikes Kelemen Gimnázium, Tatabánya): A történeti emlékezet és a történetírás változásai

15.00 Baracs Nóra (Széchenyi István Gimnázium, Pécs): Trianon tragikuma, mint magyar unicum

                    

16.00            Könyvbemutató: Jezsó Ákos – Megyek túlra

17.00             Fórum – az elmúlt egy év és a tábor értékelése

18.00            Vacsora

19.30            búcsúest

2018. július 21. szombat

8.00       Reggeli

Hazautazás

A szervezők a program változásának jogát fenntartják.