A tavalyi évhez hasonlóan a Rákóczi Szövetség – a Magyar Diaszpóra Tanács kérése alapján, a Magyar Kormány támogatásával – 2019-ben is meghirdette Diaszpóra Program elnevezésű rendezvénysorozatát. A program 10 és 29 év közötti fiataloknak kínál lehetőséget arra, hogy Magyarországra látogassanak, és kontinenseken átívelő kapcsolatokat alakítsanak ki a világ és a Kárpát-medence magyarsága között.

Ebben az évben az első programidőszak február 18 és 27. között került megrendezésre. A résztvevők Macedóniából, Argentínából, Brazíliából és Ausztráliából érkeztek.  A fiatalok Magyarország jellegzetes tájegységein, interaktív programokon kerülhettek közelebb a magyar kultúrához. A 10 napos ütemterv összeállítása során törekedtünk rá, hogy a klasszikus történeti helyszínek, épületek és látnivalók felkeresésén túl, a fiatalokhoz közelálló, kötetlenebb programokra és mulatozásra is sor kerüljön.

  Az első nap szokás szerint a vendégek fogadásával, regisztrálásával és elszállásolásával telt. Másnap, kedden az UNESCO Világörökség Lista részét képező Budai Várnegyed középkori műemlékei között keresték fel a Budavári Palotát, a Halászbástyát, délután pedig tárlatvezetésen ismerkedtek a kontinens egyik leggyönyörűbb, a neogótika jegyében épült Parlamentjében. A következő napokban Kelet- Magyarország régióit keresték fel a fiatalok. A Hortobágyi Nemzeti Parkban a tájegységre jellemző élővilág környezetében próbálhatták ki kézműves tudományukat, másnap hajdúszoboszlói élményfürdőzés és pálinkakóstolás gondoskodott a jó hangulatról. A résztvevőknek lehetőségük nyílt a hagyományos paraszti társadalom hétköznapi életét is közelebbről megismerni. A háztáji állat simogatás és népi kézműves foglalkozások során a tanyavilág vadromantikája volt nagy hatással a távoli országok fiataljaira.

Farsangi programidőszak lévén, csatlakoztunk balmazújvárosi szálláshelyünkön szervezett farsangi táncházhoz. Vasárnap Eger városában csatangoltunk, túránk végén pedig ismét a fővárosban a városligeti Vajdahunyad várában sétáltunk, és a Lechner Ödön tervei alapján készült, impozáns épületegyüttes között elterülő Városligeti Műjégpálya jegén korcsolyáztunk. Az utolsó nap a búcsúzkodás, hazaútra való felkészülés és az élmények összegzése jegyében telt.

Képgaléria: