Magyarország, Délvidék, Erdély, 2019. július 19-26.

Idén harmadik alkalommal érkezett hazánkba magyar kötődésű izraeli fiatalokból és kísérőikből álló csoport a Rákóczi Szövetség szervezésében. 

A program résztvevői péntek délután érkeztek Budapestre, ahol a regisztrációt és az ajándékcsomagok kiosztását követően csoport két részre oszlott: az ortodox résztvevők a szálloda környékén maradtak és megtekintették a Kazinczy utcai zsinagógát, majd este a Hanna Ortodox Kóser Étteremben vacsoráztak, míg a többi résztvevő a Margitszigetre látogatott, ahol megtekintették a zenélő szökőkutat, majd a szállodában vacsoráztak.

Szombaton a csoport a Terror Háza Múzeum állandó kiállítását tekintette meg. Az ortodox zsidó résztvevők ezt követően a szállodában és annak közelében tartózkodtak, zsinagógába mentek, este kóser étteremben vacsoráztak. A többi résztvevő a Terror Házát követően,  a Budai Várban folytatta a városnézést, ahol a Vár Bisztróban ebédre került sor, majd fakultatív programok közül választhattak (Parlament és Szent István Bazilika / Széchenyi Fürdő / szabad program). 

Vasárnap a csoport reggel autóbusszal Temesvárra indult, ahol Kiss Ferenc tanfelügyelő, a Bartók Béla Elméleti Líceum tanára tartott városnéző sétát, mely érintette a város főbb nevezetességeit, köztük a belvárosi zsinagógát és a római katolikus székesegyházat. 

Hétfő reggel a csoport tagjai a Vajdahunyad felé vették az irányt, ahol megtekintették a középkori eredetű várat, majd Őraljaboldogfalván az Árpád-kori református templomot. Ezt követően – útban Herkulesfürdő felé – Várhely településen megtekintették a római Dacia tartomány fővárosának romjait és autentikus székely kürtőskalácsot ettek. Herkulesfürdőre érkezve a csoportot Megyasszai-Bíró Attila resicabányai református lelkész fogadta, aki ismertette a Monarchia-korabeli üdülőhely történetét és bemutatta a romos fürdőépületet, valamint a romos fürdőépületeket és Erzsébet királyné villáját, valamint a Herkules-szobrot. A túra Orsován folytatódott, ahol a csoport az Al-Duna látványában gyönyörködve a város lebilincselő történetét hallgathatta. A csoport a Nagy-Kazán-szoros és a Kis-Kazán-szoros menti festői útvonalon haladva, a késő esti órákban érkezett a délvidéki Székelykevére.

Kedden a résztvevők Dani Zoltán, a jugoszláv hadsereg nyugalmazott ezredesének háborús élményeit bemutató előadását hallgattak, majd Csúrog felé vették az irányt, ahol a délvidéki vérengzések emlékművénél Báló Tibor, a Rákóczi Szövetség délvidéki koordinátora tartott előadást. Ezt követően Barak Honig és Sullivan Ferenc elhelyezték az emlékműnél a Rákóczi Szövetség koszorúját, majd a csoport Szabadkára indult. Itt a fő attrakció a Jakab és Komor téri zsinagóga volt, ahol Stojković Sonja hitközségi tag és lánya, magyar, illetve angol nyelven üdvözölték a résztvevőket és mutatta be az épületet, valamint a hitközség történetét.  A szabadkai megálló után a csoport Pécsre indult.

Szerdán a csoport két részre oszlott: az egyik csapat az állatkertet látogatta meg, a többiek pedig megtekintették a Zsolnay Múzeumot és a zsinagógát. 

A csütörtök délelőtt – a gyönyörű időt kihasználva – strandolással telt, ezt követően az irányt Tihany felé véve komppal átkeltek a Balatonon és megtekintették a bencés apátságot. A résztvevők a péntek reggeli órákban, repülőgéppel tértek vissza Izraelbe.

Képgaléria: