A Rákóczi Szövetség XXIV. Gloria Victis történelmi vetélkedőjére 90 csapat jelentkezett, a téma: II. Rákóczi Ferenc és kora (1676-1735)

A középdöntőbe az első 60 csapat jutott be.

A vetélkedő írásbeli középdöntője 2019. október 22-én kerül megrendezésre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A középdöntőn legjobban szereplő 10 háromfős csapat jut tovább az október 23-án sorra kerülő szóbeli döntőbe.

A vetélkedő idejére, október 21-23. között, a háromfős csapatnak, valamint a felkészítő tanárnak szállást és ellátást biztosítunk. A vetélkedő és az azzal egybekötött ünnepségsorozat programját, valamint a további részleteket 2019. október 1-ig megküldjük.

További kérdéseik esetén a Rákóczi Szövetség központi irodájához (telefon: +36-1-201-3067, e-mail: infoEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) fordulhatnak.

A felkészüléshez szükséges és ajánlott irodalomjegyzék megegyezik a kiírásban közölttel.

Az I. forduló eredményei:

Helyezés Iskola neve Felkészítő tanár Diákok 1. forduló pontszám
1. Miskolci Hermann Ottó Gimnázium Vály György Majerusz Ádám, Palencsár Enikő, Szabó Barbara Noémi 368
2. Pécsi Leőwey Klára Gimnázium Fülöp László Győri Kata, Keresztúri Laura, Virág Zsolt 367
3. Nyíregyházi SZC Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnázuma és kollégiuma Simon Miklós Csele Dorina, Hegedűs Rebeka, Tóth Pauletta 366
4. Pécsi Leőwey Klára Gimnázium Fülöp László Oláh Tamara, Balogh Zsombor, Hardi Ádám 365
5. Pécsi Kodály Zoltán Kollégium Mácsár Lajos Bátai Luca, Fodor Bence, Hegedűs Barbara Alexandra 364
6. Batthyány Lajos Gimnázium Alexa Mercédesz-Alexa Péter Cziráki Kamilla, Dömötör Zsóka, Orbán Dorina 362
7. Magyar Tanításinyelvű Szakközépiskola Mgr. Duborszky Attila Bereznai István, Dömény Béla, Sidó Barnabás 361
8. Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium dr. Beckné Sallay Anikó Rosta Maya, Horváth Petra, Molnár Bence 360
9. Szt. József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Pintér József Juszku Lilla, Tulipán Natália, Karpács Máté 356
10. Vámbéry Ármin Gimnázium   Lelkes Noémi, Nagy Laura, Rummer Ágnes 353
11. Munkácsi Szent István Gimnázium Szemák-Neubauer Mária Csalló Katalin, Dőr Nándor, Harsányi Barbara 352
12. Vámbéry Ármin Gimnázium   Baranovská Krisztina, Situkár Cintia, Varga Veronika 351
13. Munkácsi 3. sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola Szemák-Neubauer Mária Kenész Dominika, Kosztyu Eszter, Sztankovics Veronika 351
14. Vámbéry Ármin Gimnázium   Eke Réka, Szomolai Kitti, Reichel Tamás 348
15. Zalaegerszegi SZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája Korosa Andrea Baranyai Attila, Kósa Sándor, Molnár Ferenc Máté 348
16. Egri ESZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Fejesné Kiss Éva Papp Boglárka, Fényes Tibor, Móra Alex 348
17. Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Közlekedési Szakgimnáziuma Bertáné Zámbó Zsuzanna Bálint Bence, Pinte József, Orosz Erik 347
18. Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Közlekedési Szakgimnáziuma Bertáné Zámbó Zsuzanna Sándor Dominik, Szabó Dominika, Tóth Anikó 347
19. Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Közlekedési Szakgimnáziuma Bertáné Zámbó Zsuzanna Ember András, Pálfi Eszter Noémi, Szabó Bence Márk 347
20. Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium Kovács Ottó Gál Szintia, Kovács Anna, Katona Fanni 343
21. Bányai János Műszaki Szakközépiskola Kovács Enikő Bálint Tímea, Török Brigitta, Miklós Emese Márta 342
22. Szekszárdi Garay János Gimnázium Nagy László Balbach Noelle, Sechna Viktória, Tubák Beáta 340
23. Jedlik Ányos Gimnázium Bérczesné Sidó Andrea, Pongrácz Andrea Mandics Tamás, Szöllősi Máté, Wentzel Bálint 340
24. Bonyhádi Petőfi S. Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általánosiskola Stróbl Terézia Füzi Csongor, Zell Maxim Julien, László Bálint 337
25. Szekszárdi Garay János Gimnázium Nagy László Bakó Bálint, Szalai Bálint, Takács Áron 334
26. Marcali Berzenyi Dániel Gimnázium Szántóné Horváth Magolna Horváth Ádám, Makai Zsófia, Nikula Bettina 333
27. Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Hutvágnerné Róth Éva Komlósi Gréta, Radócz László, Urbán Soma 332
28. Cserey-Goga Technológiai Líceum Kiss Zoltán Cseke Krisztina, Sütő Abigail-Bethsabé, Vincze Barbara 332
29. Marcali Berzenyi Dániel Gimnázium Szántóné Horváth Magolna Ámmer Fanni, Bojtor Barnabás, Tkác Bálint 331
30. NSZC Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma Farkas Tünde Bajnok Bálint, Lőczi Bence, Sebők Szabolcs 330
31. Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium Künsztler László Hadfi Máté, Hohmann Roland, Vatró Gergely 330
32. Corvin Mátyás Gimnázium Boros Tamás Akinwumi Thomas, Hajdú Bianka, Paulivocs Bianka 329
33. Füleki Gimnázium Rubint Róbert Mészáros Fatima, Szepessy Anna, Mihály Orsolya 328
34. Cserey-Goga Technológiai Líceum Kiss Zoltán Bogya Johanna, Kocsis Dóra-Imola, Veres Krisztina 326
35. Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium dr. Beckné Sallay Anikó Végh Valentin, Novák Márton, Fébert Tamás 321
36. Szekszárdi Garay János Gimnázium Nagy László Pfaff Violetta, Bakó Péter, Szabó Dávid 320
37. Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium Puskásné Blaskovics Ildikó Gál Zalán, Hamarics Kristóf, Nagyváradi Mátyás 320
38. Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma Hencz Árpád Fórizs Viktória, Veréb Orsolya, Stolcz Eudoxia 320
39. Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Gaganetz Péter Dávid Virág Maja, Vigh Anna Ida, Tót Lili 319
40. Batsányi JánosGimnázium és Kollégium Riba Erzsébet Borsos Barbara, Szigeti Réka, Páhi Barnabás 319
41. Pécsi Janus Pannonius Gimnázium Herner Mihály Balázs Anna, Győrfi Sarolta, Tombory Liza 318
42. ZSZC Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma Páhi Sándorné Szalai Éva Farkas Flóra, Izer Alexandra, Szűcs Boglárka Magdolna 318
43. Deák Téri Evangélikus Gimnázium Dr. Guóth Emil Mesterházy Barnabás György, Jánoska Gergely, Kele-Jókuthy János 316
44. Deák Téri Evangélikus Gimnázium Dr. Guóth Emil Fülöp Jázmin, Halász Panka, Velich Zsófi 315
45. Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Hutvágnerné Róth Éva Sümegi Lili, Ba Dominik, Pakai Boglárka 314
46. Gheorghe Pop De Basesti Középiskola Domokos Imre-Zoltán Győrfi Adrien-Viktória, Fazekas Petra, Szabó Natália 314
47. Gheorghe Pop De Basesti Középiskola Domokos Imre-Zoltán Siegel Rebeka, Branner Márk-Kristóf, Kovács Kitty 314
48. Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma… Ács Péter Nagy Kata, Kránicz eszter Lilla, Horváth Dániel Lajos 313
49. Cserey-Goga Technológiai Líceum Kiss Zoltán Cseke Zsolt, Domokos Erik-Zsolt, Hajas István 313
50. Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Kovács Míra Keszi Kincső, Rácz Noémi, Szenczi Alexa 310
51. Kisvárdai SZC Móricz Zs. Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Király Katalin Lázár Melinda, Tóth Martina, Milák Hajnalka 309
52. Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium Künsztler László Auth Krisztián, Bajnóczi Attila, Jörg Áron Máté 302
53. Madách Imre Gimnázium Horváth László Marics Krisztina, Sándor Tünde, Tám Enikő 298
54. Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium Künsztler László Fazekas Kinga, Frey Luca, Hoskics Vanda 295
55. Selye János Gimnázium Vajányi Orsolya, Elek József Pinke Vivien, Keresztes Levente, Édes Krisztián 293
56. Árpád-házi Szt. Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Nagy Szilvia Csenár Barnabás, Dóra Márton 291
57. Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Gaganetz Péter Zátrak Balázs, Szmerka Anna, Hegyi Gergő 284
58. Ady Endre Elméleti Líceum Ardelean Klementina Holló Blanka, Guba Dávid Áron, Papp Richárd 284
59. Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium Gedőcziné Berger Mária Pecze Benedek, Jekken Nikolett, Nikovics Gergő 283
60. Bonyhádi Petőfi S. Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola Mester Balázs Erdős Vivien, Varga Attila, Baranyai Lóránt 282
61. Földes Ferenc Gimnázium Jobbágy László Abrakovits Anna, Galajda Vera, Vajda Lilla 278
62. Földes Ferenc Gimnázium Jobbágy László Gass Krisztián, Gál Ákos, Kiss Adrián 278
63. Földes Ferenc Gimnázium Jobbágy László Antal Réka, Bemdicskó Laura, Hallai Gréta 278
64. Földes Ferenc Gimnázium Chalupeckyné Guba Zsuzsanna Kelemen Réka, Rideg Judit, Farkas Szabolcs 278
65. Földes Ferenc Gimnázium Chalupeckyné Guba Zsuzsanna Dakó-Kovács Lili, Elek Kitti, Garibay-Székely Patrícia 278
66. Zalaegerszegi Kölcsey ferenc Gimnázium László Judit Bolgár Emese, Csóka Vivien, Kovács Fanni 275
67. Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Hanasovszky-Licskai Anikó Horváth Dorina, Kocsis Rebeka, Varga Laura 271
68. Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Hanasovszky-Licskai Anikó Ivánkovics Dorka, Németh Liza, Kertész Noémi 270
69. Kölcsey Ferenc Főgimnázium Csorján Árpád Aracs-Szigeti Alex, Leiti Bence, Polacsek eszter 264
70. Terplán Zénó Ferences Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola Csillik Zoltán Buranyi Erika, Kovács Fanni, Bólya Júlia 263
71. Selye János Gimnázium Deák Irén Kálazdy Virág Petra, Nagy Dávid, Kovács Szilárd 259
72. Bolyai Tehetséggondozó gimnázium és Kollégium Basa György Csizik Boglárka, Nagy Anikó, Varga Virág 256
73. Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Kovács Míra Gál Imola, Nádas Eliza, Szőcsényi Enikő 255
74. Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Hanasovszky-Licskai Anikó Hoffer Dániel, Szalai András, Papp Patrik 251
75. Bolyai Tehetséggondozó gimnázium és Kollégium Basa György Takarics Dóra, Csizmadia Márk, Sári Norbert 249
76. Bolyai Tehetséggondozó gimnázium és Kollégium Basa György Gubik Laura, Végső Vivien, Tóth Dávid 246
77. Baróti Szabó Dávid technológiai Líceum Keserű Sándor Zajzon Emília, Kovács Ágnes, Dudau Otilia 245
78. Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Dobák Dénes Hering Máté, Kecskeméti Milán, Tóth Flórián 244
79. Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Bacsa Beáta Bazsó Beatrix, Zatyko Dóra, Varga Éva 227
80. Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium… Gengye  Petra Tóth Xavér, Orsós Tamás, Simon Bálint 216
81. Vámbéry Ármin Gimnázium Mgr. Soóky Ágota Vajda Rebeka, Aranyossy Levente, Kovács Máté 214
82. Andrei Barseanu Elméleti Líceum Béres Ilona Mátyás brigitta, Zsold Alíz, Pataki Izabella 191
83. Andrei Barseanu Elméleti Líceum Béres Ilona Zatanga Carmen-Andrea, Kovács Borbála-Enikő, Jenei Mária-Magdolna 176
84. Andrei Barseanu Elméleti Líceum Béres Ilona Csifó Réka, Tóth Olga, Méder Beáta 172
85. Horváth János Elméleti Líceum Zatoschil-Ballai Zsuzsa Burca Irisz, Dombi Bernadett, Drimbó Réka 165
86. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Usztics Anikó Soltész Lili, Szabó Kinga, Varga Laura 155
87.     Németh Norbert 150
88. József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakgimnázium Forgács Attila Lelkes-Takács Rebeka, Herczeg Bianka, Pataki Izabella 131
89. V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium Kosárkó László Serfőző Laura, Angyal Zsófia, Géczi József 124
90. Andrei Barseanu Elméleti Líceum Béres Ilona Csiszér Norbert, Molnár Alex, Pataki Ákos 57