A Rákóczi Szövetség idén is megszervezte Erdélyi Tanácskozást. Március 2-4. között összesen 25 fő vett részt az erdélyi, partiumi és bánsági magyar vezetők közül. A szombati napot Takaró Mihály előadása nyitotta meg, majd a továbbiakban a Szövetség központi irodájának munkatársai – Csáky Csongor, Nagy Domonkos, Petrovay László, Csizmadia Anna – számoltak be a Szövetség jelenlegi feladatairól, aktuális és várható programjairól. Ezt követően a résztvevők számoltak be településük, iskolájuk életéről, aktuális problémáiról, valamint elmondták ötleteiket, megoldási javaslataikat, megosztották egymással a jó gyakorlatokat, melyek beváltnak bizonyultak a magyar közösség összetartása és a magyar osztályok utánpótlásának biztosítása érdekében. Részletesebb előadással a szilágysomlyói és a temesvári vezetők – Józsa Nándor Lóránd és Erdei Ildikó – készültek.

A rendezvényt a résztvevők sikeresnek és konstruktívnak értékelték, létrehoztak egy közös kommunikációs felületet is, ahol közvetlenül tudnak egymással megosztani kérdéseket és ötleteket, valamint abból a szempontból is sikeresnek tekinthető a hétvége, hogy több résztvevő számára ez a hétvége volt a Rákóczi Szövetség munkájába való bekapcsolódásának első lépése.