A Rákóczi Szövetség szervezésében 2018. március 30. és április 8. között második alkalommal került sor a Diaszpóra Program keretében megvalósuló tanulmányútra. Ezen a programon 7 fiatal vett részt, akik Argentínából, Braziliából és Dél-Afrikából érkeztek, valamint 13 fiatal Ausztriából, március 30. és április 3. között.

Az első nap a megérkezésről és a szállások elfoglalásáról szólt, amellyel kezdetét vette a 10 napos programidőszak vacsora után a szervezők köszöntötték a kis csapatot és részletesen elmondták, hogy milyen programok várhatóak a kirándulás folyamán.

Másnap, szombat reggel indultak a Hősök tere felé, illetve a Szépművészeti múzeumba meglátogatni a felújított Román Csarnokot. Ezt követően Vajdahunyad várában és a Városligetben sétáltak és élvezték a várost. Délben egy közös ebéd várta őket az Ausztriából érkező csoporttal együtt. Ezt követően Dunai Márk Bence egy vidám ismerkedési foglalkozást tartott, az immár teljes létszámú csoportnak. A foglalkozást követően minden résztvevő magkapta a Rákóczi Szövetség ajándékcsomagját.

Vasárnap reggel a csapat buszra szállt, és elindult a Hollókői Húsvéti Fesztiválra. A gyönyörű Hollókői Ófalu sok színnel, látványosággal, és nagyon jó hangulattal várta a társaságot. A fiataloknak lehetőségük volt magyar hagyományainkkal találkozni; többek között: az ilyenkor szokásos locsolkodással, néptánccal, népzenével, és részt vettek egy táncházon is, a Nógrád Táncegyüttes vezetésével, a Dűvő zenekar kíséretében. Mindemellett tojást díszítettek és népviseletbe öltöztek.

Hétfőn reggel Szentendrére indult a csapat, ahol Papp Ábris idegenvezető irányításával fedezték fel a város szépségeit, délután a Skanzenben hagyományőrző játékokon vettek részt a gyerekek. Már Budapesten, vacsora után egy csodálatos esti sétára indultak a Gellért-hegyre Citadellához, megcsodálni az éjszakai fényeket. Az estét egy jó hangulatú táncházzal zárult a Griff hotelben.

Kedden 9 órakor a Budai Várban egy különleges idegenvezetés várta a résztvevőket a Görömbő Kompániával és Horti Zoltán vezetésével. Séta közben élő zene, duda és tekerőmuzsika kísérte a csoportot. Ezt követően a Petőfi Irodalmi Múzeumban folytatták a programot, ahol egy nagyon érdekes és tartalmas tárlatvezetéssel közelebb kerülhettek Petőfi Sándor életéhez és szellemiségéhez. Ebéd után elbúcsúztunk a 13 fiataltól, akik visszaindultak Ausztriába. Így maradt a csoport másik része, akiknek szabad volt a délutánjuk.

Következő nap, szerdán, a Parlamentben tettek látogatást, ami hatalmas élmény volt számukra. A csodálatos országházunkban Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára köszöntötték a résztvevőket. Szilágyi Péter kiemelte, hogy mennyire fontosak a diaszpóra közösségek magyar kormány számára, valamint, hogy mennyire nagyszerű lehetőség, az, hogy megismerhetik az anyaországot és milyen komoly felelősség a magyar kultúra és hagyományok továbbvitele, illetve megőrzése a saját országukban. A délutánt a csoport a Magyar Nemzeti Múzeumban töltötte, ahol egy kiváló angol nyelvű tárlatvezetés során a fiatalok megismerhették a magyar történelmet a kezdetektől a XX. századig. Már a hotelben, vacsora után, Görcsös Katalin kézműves foglalkozást tartott nekik.

Csütörtök reggel egy nagyon hosszú és tartalmas program várta a résztvevőket. Nagyvárad felé, az utazásuk során az első megálló a Hortobágy volt. A kilátóból egy kis néprajzi bemutatót hallhattak Hunyadi Pétertől, aki a csoportot kísérte, mint idegenvezető. Nagyváradon a finom magyaros töltött káposzta elfogyasztása után városnézés következett. Lehetőségük volt megnézni a Szent László Székesegyházat, a Püspöki Palotát, a Kanonoksort, a Sas-palotát, az Ady Emlékházat, és a Nagyváradi Várat. Ezt követően Bihardiószegre indultak, ahol Heit Loránd várta őket egy rövid köszöntésre a Heit Pince borteraszon. A borok mellé házi finomságokat is megkóstoltak (kenyér, sajt, sonka, szalonna, torma). A család szőlőültetvényeinek megtekintése után, a már várva-várt bográcsgulyás került az asztalra. Nagyon szép és hasznos napjuk volt, rengeteg új élménnyel, hellyel, ízzel lettek gazdagabbak, amely élmények örökre megmaradnak a szívükben. A program zárásaként még volt idejük Debrecenbe is ellátogatni, sétálni a főtéren, megnézni a legnagyobb Református templomot és az egyetem főépületét.

Pénteken a fiatalok egy szenzációs interaktív kiállításon vettek részt a Hungarikum Élményházban. Az egyik cél az volt, hogy a résztvevők minden érzékszervükkel megtapasztalhassák azokat a dolgokat, amikre mi magyarok a leginkább büszkék vagyunk. A szokásos múzeumi tárlat helyett a legmodernebb technológiára épülő, interaktív kiállítás formájában ismerhették meg nemzetünk évezredes értékeit. Ebéd után, a résztvevők a Magyar Nemzeti Galériába látogattak, ahol egy nagyon érdekes tárlatvezetés keretében megtekintették „A magyar művészet a millennium és a második világháború között” elnevezésű kiállítást.

Az utolsó nap a résztvevőknek szabad programja volt. Mindenki vásárolhatott ajándékokat és felkészülhetett a másnapi hazaindulásra. 

Bízunk benne, hogy a legjobb élményekkel, tapasztalatokkal, új ismeretekkel és új kapcsolatokkal tértek vissza országaikba, és reméljük, hogy elmesélik az otthoniaknak, amit láttak és megéltek, valamint tovább fogják terjeszteni és ápolni a magyar kultúrát és hagyományokat.

 

Megvalósult program:

2018. március 30., péntek

Érkezés, regisztráció
Vacsora
Program megnyitása

2018. március 31., szombat

Reggeli
Hősök tere – Szépművészeti Múzeum
Ebéd
Ismerkedési délután
Vacsora
Gellért-hegy, Citadella

2018. április 1., vasárnap

Reggeli
Hollókői Húsvéti Fesztivál
Ebéd
Hollókői Húsvéti Fesztivál
Vacsora

2018. április 2., hétfő

Reggeli
Szentendrei városnézés          
Ebéd
Szentendrei Skanzen
Vacsora

2018. április 3., kedd

Reggeli
Budai Vár – „Mesés Várséta”
Petőfi Irodalmi Múzeum
Ebéd
Szabad Program
Vacsora 
Esti Program

2018. április 4., szerda

Reggeli
Parlament
Ebéd
Magyar Nemzeti Múzeum
Vacsora
Kézműves foglalkozás

2018. április 5., csütörtök

Reggeli
Nagyvárad
Ebéd
Bihardiószeg – borkostóló
Debrecen
Vacsora 

2018. április 6., péntek

Reggeli
Hungarikumok - bemutató
Ebéd
Magyar Nemzeti Galéria
Vacsora 

2018. április 7., szombat

Reggeli
Szabad program
Ebéd
Szabad program
Vacsora          
Búcsúest

2018. április 8., vasárnap

Reggeli
Búcsúzás, Hazautazás

 

Képgaléria: