A Rákóczi Szövetség 2018. november 16-18. között harmincnegyedik alkalommal hirdeti meg ifjúsági találkozóval egybekötött vezetőképzőjét.

A rendezvény célja az ifjúsági szervezetek kapcsolatépítésének elősegítése, a vezetők képzése, a szervezetek munkájának segítése, hatékonyság-javítás, tartalmas és jó hangulatú együttlét.

A rendezvény központi témája az ifjúság és az érték gondolat köré épül, számos érdekes és hasznos előadás kíséretében.

A rendezvény 2018. november 16-án, péntek délután 17 órakor veszi kezdetét és 2018. november 18-án, vasárnap délben ér véget.

A rendezvény helyszíne:

Villapark Várgesztes

2824 Várgesztes, Villapark 201/25.

A találkozóra az ifjúsági szervezet 3 fővel jelentkezhet (két diák és egy tanár).

A rendezvényen 100 főt tudunk vendégül látni, túljelentkezés esetén a jelentkezési sorrendet vesszük alapul, illetve előnyt élveznek azok az iskolák, akik az idei évben még nem vettek részt vezetőképzőn.

A jelentkezési határidőt követően részletes információt és programot küldünk.

A találkozó résztvevőinek költségeit a Rákóczi Szövetség felvállalja (szállás, ellátás, programok).

További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától, illetve Szeleczki Mónika rendezvényszervezőtől (tel: +36 30 323 3521, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) kérhető.

Jelentkezni elektronikus formában a Rákóczi Szövetség honlapján lehet 2018. november 8-ig az lábbi online űrlap kitöltésével lehet:

Általános adatok - 1 oldal/5 oldal

XXXIV. Kárpát-medencei Középiskolás Vezetőképző

Invalid Input
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Érvénytelen e-mail címet adott meg!
Kérjük, töltse ki a mezőt!
Kérjük, érvényes dátumot adjon meg! Formátum: ÉÉÉÉ.HH.NN.
Kérjük, válassza ki az országot!
Érvénytelen településnevet adott meg!
Kérjük, érvényes címet adjon meg!
Érvénytelen irányítószámot adott meg!

Kérjük, írja be a következő betűket
Nem megfelelő értéket adott meg!