Március 15-i Diákutaztatási Program 

A Rákóczi Szövetség egyik legmeghatározóbb programja 1994 óta a március 15-i Diákutaztatási Program. A program segítségével az elmúlt negyed évszázadban több mint 2500 középiskolai csoport 100 ezernél is több diákja utazhatott legalább egy határ átlépésével a Kárpát-medencében egy másik magyar közösséghez.

Az elmúlt évek utazásai során számtalan emberi és intézményi kapcsolat született, a nemzeti ünnep közös megünnepléséhez és az utazásokhoz kapcsolódó megannyi emlékkel és élménnyel.

A Rákóczi Szövetség idén a Nemzeti Dallal és a korábbi évek élményeit megelevenítő képsorokkal emlékezik azt üzenve, hogy mi, magyarok most is összetartozunk és bízunk benne, hogy hamarosan újra találkozhatunk és együtt lehetünk.

 
 

 A Rákóczi Szövetség a nehéz járványügyi helyzetben sem szeretné elengedni a külhoni diákok, tanárok kezét, hiszen az ő kezükben van a jövő. A Szövetség nagyon fontosnak érzi azt, amit a gyermekek neveléséért és ezzel együtt a magyar iskolaválasztásért, illetve a magyar megmaradásért tesznek, ezért igyekszik a behatárolt lehetőségek mellett is állandó programokat, képzéseket biztosítani számukra.  

A Szövetség január 25-től online előadás-sorozatot indított Kárpát-medencei középiskolai tanárok és diákok számára, melyben különböző területekről érkező neves szaktekintélyek adnak elő.

Online előadás-sorozat Kárpát-medencei középiskolai tanároknak Online előadás-sorozat Kárpát-medencei középiskolásoknak
Időpont Előadó és téma Időpont Előadó és téma
2021. január 25.  Vass Vilmos: Motiváció  2021. január 26.  Hogyan tovább? Felsőoktatás, felvételi, egyetemi élet 
2021. február 1.  Pécsi Rita: Tananyagot holnapra, vagy értéket egy életre?  2021. február 2.  Rátóti Zoltán és Szarvas József: Művészet, színház, továbbtanulás 
2021. február 8. Balázs Géza: Tájban élő nemzet  2021. február 9.  Cservenka Judit és Blankó Miklós: Sikeres élet irodalom nélkül?! 
2021. február 15.  Nagy Tímea, Schmitt Pál és Gyulai Zsolt: Sport, motiváció, kitartás  2021. február 16.  Kiss Róbert Richárd: Fiatal felnőttkor kihívásai 
2021. március 8.  Németh Erzsébet: Nehéz kommunikációs helyzetek az iskolában  2021. március 9.  Horváth Levente: Ázsia felemelkedése, Eurázsia hajnala
2021. március 16.  Hermann Róbert: 1848-49 legendái  2021. március 16. Hermann Róbert: 1848-49 legendái 
2021. március 22.  Polus Enikő: Lelki labirintusaink 2021. március 23.  Mészáros Kálmán: II. Rákóczi Ferenc a nemzeti emlékezetben
2021. március 29.  Bedő Imre: A fiúnevelés specialitásai 2021. március 30. Bese Gergő és Nyakas Gergő: Hittel a hitetlen világban
2021. április 12.  Horváth Attila: A Beneš-dekrétumok diszkriminatív intézkedései 2021. április 27. Németh Tibor és Pintér Ildikó: Jó tanácosk érettségizőknek
2021. április 13.  Aczél Petra: A jövő készségei  2021. május 3.  HYA vezetői: Továbbtanulás külföldön (?!)
2021. április 20.  Könyvbemutató: Takaró Mihály - Génemlékezet    

 

A fiúnevelés specialitásai

 

Motiváció

 

Tananyagot holnapra vagy értéket egy életre

 

Nehéz kommunikációs helyzetek az iskolában

 

Lelki labirintusaink

 

Tájban élő nemzet

 

Sport, motiváció, kitartás

 

Hogyan tovább?

 

1848-49 legendái

 

II. Rákóczi Ferenc a nemzeti emlékezetben

 

Sikeres élet irodalom nélkül?!

 

Fiatal felnőttkor kihívásai

 

Hittel a hitetlen világban

 

A Beneš-dekrétumok diszkriminatív intézkedései

 

A jövő készségei

 

Takaró Mihály - Génemlékezet

 

Jó tanácsok érettségizőknek

 

Továbbtanulás külföldön (?!)

 

Az Országgyűlés Hivatalának gondozásában Trónfosztott királyság – Az utolsó magyar király visszatérési kísérlete címmel dokumentumfilm készült, amely az első világháborút követő államforma- és államfőkérdést, valamint az ezekkel kapcsolatban felmerülő dilemmákat, ellentéteket járja körül az utolsó magyar király, IV. Károly 1921-es első visszatérési kísérletén keresztül. Az eseménynek idén március végén lesz a centenáriumi évfordulója.

A dokumentumfilm a magyar történelem e kevésbé ismert, mégis sorsdöntő pillanatát mutatja be az események történelmileg hiteles, filmes rekonstruálásával. A történések kosztümös jelenetek, archív felvételek és a korszak jeles kutatói – Fiziker Róbert, Hamerli Petra, Nánay Mihály – segítségével követhetők nyomon.

Az első világháború végén nemcsak az Osztrák–Magyar Monarchia került végveszélybe, hanem a királyság intézménye is. A háborús összeomlás, a kommunista diktatúra és a Trianon után talpra állni próbáló Magyarországon az egyik legmegosztóbb politikai vita az államforma körül bontakozott ki. A kérdés Horthy Miklós kormányzóvá választása után sem rendeződött: akadt, aki mielőbb változtatott volna a kialakult helyzeten.

A film előzetese itt megtekinthető. 

A Trónfosztott királyság premierjére március 26-án 21:00-kor az M5 csatorna műsorán kerül sor. A dokumentumfilm az Országház Filmműhely YouTube csatornán március 27-től elérhető.

Szeretnénk megköszönni, hogy online előadás-sorozatunkba bekapcsolódtok. Jövő héten Bese Gergő, jánoshalmi káplán és Nyakas Gergő, református lelkész-gyakornok beszélgetnek hitről, vallásról, a Nagyhétről.


Az előadás témája: Hittel a hitetlen világban, gondolatok a Nagyhéten

Az előadás időpontja: 2021. március 30., kedd 15 óra (magyarországi idő szerint)

Előadó: Bese Gergő, jánoshalmi káplán és Nyakas Gergő, református lelkész-gyakornok

A beszélgetést Horváth Ágnes, a Kossuth Rádió műsorvezetője moderálja. 

 

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Minden előadásra regisztrálni kell.

A regisztrációs határidő után megküldjük a részvételhez szükséges információkat.

Regisztrálni 2021. március 30. 11 óráig lehet:

 

A Rákóczi Szövetség március 14-én, vasárnap 10 órától közösségi felületein emlékezik a 120 éve született Esterházy János mártírsorsú felvidéki politikusra.

 
 

Esterházy János 1901. március 14-én született Nyitraújlakon és 1957. március 8-án a csehországi Mírov börtönében halt meg. Személyisége szimbolizálja a 20. századi felvidéki magyar sorsot. A múlt század nehéz éveiben politikai helytállása mindig kifejezte a magyarság, a kereszténység és a közép-európaiság értékeit.

A Rákóczi Szövetség 1991 óta minden év márciusában megemlékezik a mártírsorsú felvidéki politikusról, Esterházy Jánosról. Idén a rendkívüli körülmények miatt megemlékezésünk az online térbe szorul, ahol megemlékező beszédet mond Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

Idén az Esterházy-díjat a Rákóczi Szövetség egy későbbi időpontban adja át.