×

Figyelmeztetés

The form #66 does not exist or it is not published.

125 Kárpát-medencei középiskola közel 6000 diákja utazik október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelni

A Rákóczi Szövetség hetedik alkalommal hirdette meg 2018 őszén Kárpát-medencei középiskolák részére az Október 23-i Diákutaztatási Programot.

A program célja, hogy a Kárpát-medencei magyar középiskolások ellátogassanak legalább egy határ átlépésével egy másik ország magyar középiskolájához, és ott közösen ünnepeljek október 23-án. A program kiemelt célja az is, hogy a látogatás során minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.

A programot pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, amelyre bármely Kárpát-medencei magyar középiskola jelentkezhetett.

A pályázat feltétele volt, hogy egy másik államban működő magyar középiskolához látogasson a pályázó középiskola utazó csoportja és közös programot szervezzenek az október 23-i nemzeti ünnep kapcsán. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amihez a Rákóczi Szövetség az utazó diákok számától függően legfeljebb 200 ezer forint értékű utazási kerettámogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak.

A Diákutaztatási Program mellett Rákóczi Szövetség a hagyományos „Gloria Victis” elnevezésű 1956-os emlékünnepségsorozatra október 21. és 23. között több mint 2200 egyetemistát és középiskolást vár Budapestre a Kárpát-medence minden szegletéből.

A Szövetség Diákutaztatási Programjaiba idén már több mint 10 000 középiskolás kapcsolódott be.

A sikerrel pályázó iskolák:

 

Az iskola neve

Országrész

Település

A partneriskola neve

Országrész

Település

1.

Arany János Elméleti Líceum

Erdély-Partium

Nagyszalonta

Dugonics András Piarista Gimnázium

Magyarország

Szeged

2.

Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium

Magyarország

Aszód

Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola

Felvidék

Ipolyság

3.

Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium

Erdély-Partium

Székelyudvarhely

Lenkey János Általános Iskola

Magyarország

Eger

4.

Bajai  Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola,  Fejlesztő Nevelés- oktatást Végző Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

Magyarország

Baja

Oktatási és Oktatási Központ "Ivan Stark"

Horvátország

Eszék

5.

Bajai SzC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Magyarország

Baja

Srednja Economska Skola

Délvidék

Zombor

6.

Bakonynánai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola/Deutsche Nationalitäten Grundschule Bakonynana

Magyarország

Bakonynána

Selye János Gimnázium

Felvidék

Komárom

7.

Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

Magyarország

Budapest

Magyar Tannyelvű Magánszakközépiskola

Felvidék

Alsóbodok

8.

Bányai János Műszaki Szakközépiskola

Erdély-Partium

Székelyudvarhely

Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma

Magyarország

Miskolc

9.

BGSZC Békésy György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Magyarország

Budapest

Súkromná stredná odborná škola-Magán Szakközépiskola

Felvidék

Rimaszombat

10.

BINOK

Magyarország

Pécs

Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont

Délvidék

Magyarkanizsa

11.

BMSZC Verebély László Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Magyarország

Budapest

Stredná Odborná Škola Stavebná S VJM - Dunaszerdahely

Felvidék

Dunaszerdahely

12.

Bocskai István Általános Iksola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

Magyarország

Hajdúnánás

1-es Számú Gimnázium

Erdély-Partium

Marosludas

13.

Bolyai Farkas Elméleti Líceum

Erdély-Partium

Marosvásárhely

III Béla Gimnázium

Magyarország

Baja

14.

Bosza Milityevity Közgazdasági Középiskola

Délvidék

Szabadka

Budapesti Gazdasági SZC Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakgimnáziuma  és Szakközépiskolája

Magyarország

Budapest

15.

BSZC JózsefAttila Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Magyarország

Polgár

Lorántffy Zsuzsanna REformátus Gimnázium

Erdély-Partium

Nagyvárad

16.

Budapesti Kolping Katolikus Iskola

Magyarország

Budapest

Boldog Salkaházi Sára magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium

Felvidék

Szepsi

17.

Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium

Magyarország

Budapest

Gymnázium – Gimnázium

Felvidék

Nagykapos

18.

Cegédi Kossuth Lajos Gimnázium

Magyarország

Cegléd

Boros Mihály Alapiskola

Felvidék

Nagyfödémes

19.

Ciszterci Nevelési Központ Szent Margit Kollégium

Magyarország

Pécs

Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ

Horvátország

Eszék

20.

Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium

Magyarország

Kiskunfélegyháza

Şcoala Gimnazială „ Móra Ferenc” Általános Iskola

Erdély-Partium

Székelyudvarhely

21.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium

Magyarország

Debrecen

Jósika Miklós Elméleti Líceum

Erdély-Partium

Torda

22.

Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona

Magyarország

Debrecen

Mezőgazdasági Főgimnázium

Erdély-Partium

Érmihályfalva

23.

Debreceni Szakképzési Centrum  Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma

Magyarország

Debrecen

Makkosjánosi Mezőgazdasági Líceum

Kárpátalja

Makkosjánosi

24.

Debreceni SZC Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma

Magyarország

Debrecen

Colegiul Agricol NR.1 Valea lui Mihai

Erdély-Partium

Érmihályfalva

25.

Debreceni SzC Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziuma

Magyarország

Debrecen

Brassai Sámuel Elméleti Líceum

Erdély-Partium

Kolozsvár

26.

Debreceni SZC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Magyarország

Debrecen

Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnázium

Kárpátalja

Ungvár

27.

Debreceni SZC Könnyűipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája

Magyarország

Debrecen

Ady Endre Elméleti Liceum

Erdély-Partium

Nagyvárad

28.

Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola

Délvidék

Topolya

Bajai Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma

Magyarország

Baja

29.

DSZC Povolny Ferenc Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája

Magyarország

Debrecen

Csiky Gergely Főgimnázium

Erdély-Partium

Arad

30.

DSZC Vegyipari Szakgimnáziuma

Magyarország

Debrecen

Liceul Teoretic "Ady Endre" Oradea

Erdély-Partium

Nagyvárad

31.

Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium - 1. csoport

Magyarország

Szeged

Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum

Erdély-Partium

TEMESVÁR

32.

Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium - 2. csoport

Magyarország

Szeged

Csíky Gergely Főgimnázium

Erdély-Partium

Arad

33.

Egészségügyi Középiskola

Délvidék

Szabadka

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája

Magyarország

Szeged

34.

Egri SZC Szent Lőrinc Szakközépiskola - 1. csoport

Magyarország

Eger

Gimnázium Nagykapos

Felvidék

Nagykapos

35.

Egri SZC Szent Lőrinc Szakközépiskola - 2. csoport

Magyarország

Eger

Szakkay József Szakközépiskola

Felvidék

Kassa

36.

Egri SZC Szent Lőrinc Szakközépiskola - 3. csoport

Magyarország

Eger

Magyar Tanítási Nyelvű  Gimnázium Ipolyság

Felvidék

Ipolyság

37.

Egri SZC Szent Lőrinc Szakközépiskola - 4. csoport

Magyarország

Eger

Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

Erdély-Partium

Nagyvárad

38.

ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium

Magyarország

Budapest

Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola

Felvidék

Kassa

39.

Energetikai Szakgimnázium és Kollégium

Magyarország

Paks

Pázmány Péter Gimnázium

Felvidék

Érsekújvár

40.

Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium

Magyarország

Esztergom

Ady Endre Alapiskola

Felvidék

Párkány

41.

Ferences Gimnázium

Magyarország

Szentendre

Dévai Szent Ferenc Alapítvány - Szent Erzsébet Gyermekotthon

Erdély-Partium

Szászváros

42.

Gimnázium Óbecse

Délvidék

Becse

Energetikai Szakgimnázium és Kollégium

Magyarország

Paks

43.

Gomba Levente Gimnázium

Magyarország

Putnok

Tompa Mihály Református Gimnázium

Felvidék

Rimaszombat

44.

Göndöcs Benedek Középiskola és Kollégiumai

Magyarország

Gyula

Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum

Erdély-Partium

Gyulafehérvár

45.

Gymnázium - Gimnázium, Adyho 7, Štúrovo

Felvidék

Párkány

Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

Magyarország

Pápa

46.

Gymnázium Pavla Jozefa Śafárika - Pavol Jozef Śafárik Gimnázium

Felvidék

Rozsnyó

Ady Endre Gimnázium

Magyarország

Budapest

47.

Gymnázium-Gimnázium Nagykapos

Felvidék

Nagykapos

Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium

Magyarország

Budapest

48.

Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium

Magyarország

Hajdúböszörmény

Kölcsey Ferenc Főgimnázium

Erdély-Partium

Satu Mare

49.

Hám János Római Katolikus Líceum Szatmárnémeti

Erdély-Partium

Szatmárnémeti

Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium

Magyarország

Érd

50.

Hatvani Bajza József Gimnázium

Magyarország

Hatvan

Péterfalvai Református Líceum

Kárpátalja

Péterfalva

51.

HORVÁTH JÁNOS ELMÉLETI LÍCEUM

Erdély-Partium

MARGITTA

MISKOLCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BERZEVICZY GERGELY SZAKGIMNÁZIUMA

Magyarország

MISKOLC

52.

Horváth Mihály Gimnázium

Magyarország

Szentes

Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola

Felvidék

Rozsnyó

53.

HSZC Sághy Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Magyarország

Csongrád

Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola Óbecse

Délvidék

Óbecse

54.

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete

Kárpátalja

Beregszász

Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Magyarország

Sátoraljaújhely

55.

II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium

Magyarország

Kiskunhalas

Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola

Délvidék

Óbecse

56.

Iosif Vulcan Főgimnázium

Erdély-Partium

Nagyvárad

Baptista Szeretszolgálat EJSZ Szácsánzi István Gimnáziuma, Szakgimnáziuma

Magyarország

PÉCS

57.

IQ Pont Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola

Magyarország

Eger

Partiumi Keresztény Egyetem

Erdély-Partium

Nagyvárad

58.

Kecskeméti Református Gimnázium

Magyarország

Kecskemét

Csiky Gergely Főgimnázium

Erdély-Partium

Arad

59.

Kétegyházai Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Magyarország

Kétegyháza

Arany János Elméleti Líceum

Erdély-Partium

Nagyszalonta

60.

Kétnyelvű Középiskola Lendva

Felvidék

Lendva

Kazinczy Ferenc Gimnázium

Magyarország

Győr

61.

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

Magyarország

Budapest

Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola

Felvidék

Bátorkeszi

62.

Kölcsey Ferenc Fődimnázium

Erdély-Partium

Szatmárnémeti

Ady Endre Gimnázium

Magyarország

Budapest

63.

Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium

Magyarország

Hajdúnánás

Bethlen Kollégium

Erdély-Partium

Nagyenyed

64.

Közgazdasági-kereskedelmi iskola

Délvidék

Becse

Bartók Béla Elméleti Líceum

Erdély-Partium

Temesvár

65.

Losontzi István EGYMI, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

Magyarország

Cegléd

Politechnikai Iskola Szabadka

Délvidék

Szerbia

66.

Lucian Blaga Technológiai Líceum

Erdély-Partium

Szászrégen

Gabor Denes Szakgimnazium

Magyarország

Szeged

67.

Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola Hidaskürt

Felvidék

Mostová- Hidaskürt

Győri Műszaki SZC, Hunyadi Mátyés Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Magyarország

Mosonmagyaróvár

68.

Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola Nagymegyer

Felvidék

Nagymegyer

Hunyadi Mátyás Szakgimnázium és Szakközépiskola

Magyarország

Mosonmagyaróvár

69.

Magán szakközépiskola

Felvidék

Diószeg

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Verebély László Szakközépiskola és Szakiskola

Magyarország

Budapest

70.

Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola

Felvidék

Dunaszerdahely

Váci Szakképzési Centrum Petzelt József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Magyarország

Szentendre

71.

Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja

Magyarország

Baja

Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ

Horvátország

Eszék

72.

Marosvásárhelyi Református Kollégium

Erdély-Partium

Marosvásárhely

Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

Magyarország

Miskolc

73.

Marosszentgyörgyi I. Szervezet

Erdély-Partium

Marosszentgyörgy

Stredna Odborna Skola Moldova nad Bodvou

Felvidék

Szepsi

74.

MEZŐGAZDASÁGI ISKOLA

Délvidék

Topolya

TSZC, Mikes Kelemen Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Magyarország

Tatabánya

75.

Mihai Eminescu  Pedagógiai Főgimnázium(Colegiul National Pedagogic Mihai Eminescu)

Erdély-Partium

Marosvásárhely

Nyíegyházi Sz.C. Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátói,Idegenforgalmi Szakgimnáziuma,Szakközépiskolája és Kollégiuma

Magyarország

Nyíregyháza

76.

Mihai Eminescu Főgimnázium

Erdély-Partium

Nagyvárad

Karácsonyi János Katolikus Gimnázium

Magyarország

Gyula

77.

Mikszáth Kálmán Szakközépiskola

Magyarország

Balassagyarmat

Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont

Felvidék

Gúta

78.

Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma

Magyarország

Miskolc

Winkler Oszkár Építőipari Szakközépiskola

Felvidék

Losonc

79.

Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Magyarország

Miskolc

Stredná odborná škola Jozefa Szakkayho - Szakkay József Szakközépiskola

Felvidék

Kassa

80.

Munkácsi Szent István Líceum Informatika és Idegennyelv Szakiránnyal

Kárpátalja

Munkács

Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI

Magyarország

Nyíregyháza

81.

Nagykárolyi Elméleti Líceum

Erdély-Partium

Nagykároly

Budapest -Fasori Evangélikus Gimnázium

Magyarország

Budapest

82.

NSZC Cserháti Sándor Szakképző Iskolája

Magyarország

Nagykanizsa

Műszaki Iskola

Délvidék

Ada

83.

Pannonhalmi Bencés Gimnázium

Magyarország

Pannonhalma

Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium

Felvidék

Pozsony

84.

Pécsi Szakképzési Centrum Zipernowsky Károly Műszaki Szakgimnáziuma

Magyarország

Pécs

Csiky Gergely Főgimnázium

Erdély-Partium

Arad

85.

Pécsi SZC  II. Béla Gimnáziuma,  Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Pécsvárad

Magyarország

Pécsvárad

Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ

Horvátország

Eszék

86.

Premontrei Iskolaközpont

Magyarország

Gödöllő

Szakkay József Szakközépiskola

Felvidék

Kassa

87.

Simion Barnutiu Szakközépiskola

Erdély-Partium

Nagykároly

Füleki Gimnázium

Felvidék

Fülek

88.

SSOŠ-Magán Szakkozépiskola - 1. csoport

Felvidék

Rimaszombat

BGSZC Békésy Gyorgy Szakgimnázium és Szakkozépiskola

Magyarország

Budapest

89.

SSOŠ-Magán Szakkozépiskola - 2. csoport

Felvidék

Rimaszombat

ESzC Szent Lorincz Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnázium és Szakkozépiskola

Magyarország

Eger

90.

Stevan Sremac Általános Iskola, Emlékiskola Kihelyezett tagozat

Délvidék

Zenta

Klauzál Gábor Általános Iskola

Magyarország

Hódmezővásárhely

91.

Stevan Sremac általános iskola,Zenta-Tömörkény István kihelyezett tagozat, Tornyos

Délvidék

Tornyos

Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Magyarország

Kunszentmárton

92.

Stredná odborná škola pedagogická - Pedagógiai Szakközépiskola

Felvidék

Lučenec- Losonc

Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium- Materská škola, všeobecná škola, gymnázium a kolégium s vyučovacím jazykom slovenským

Magyarország

Budapest

93.

Stredná odborná skola Szakközépiskola Udvard

Felvidék

Dvory nad Zitavou

Salgótartjáni Szakképzési Centrum

Magyarország

Balassagyarmat

94.

Stredná zdravotnícka škola - Egészségügyi Középiskola, Érsekújvár

Felvidék

Érsekújvár

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Szakkollégium,

Magyarország

Pannonhalma

95.

Szabadkai Zeneiskola

Délvidék

Szabadka

Egressy Béni alap- és középfokú, Zeneművészeti és Színművészeti Szakközépiskola

Magyarország

Budapest

96.

Szakkay József Szakközépiskola

Felvidék

Kassa

Puskás Tivadar Távközlési Technikum

Magyarország

Budapest

97.

Szakkay József Szakközépiskola, Kassa

Felvidék

Kassa

Encsi Váci Mihály Gimnázium,  Szakgimnázium és Kollégium

Magyarország

Encs

98.

Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakgimnázium Általános Iskola Óvoda Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Kollégium

Magyarország

Békéscsaba

Colegiul National Mircea Eliade Sighisoara

Erdély-Partium

Segesvár

99.

Széchenyi István Gimnázium

Magyarország

Pécs

Milko Egyesület

Délvidék

Szabadka

100.

Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Magyarország

Hajdúböszörmény

Kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola

Erdély-Partium

Kalotaszentkirály

101.

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

Magyarország

Szeged

Csiky Gergely Főgimnázium

Erdély-Partium

Arad

102.

Székely Mikó Kollégium

Erdély-Partium

Sepsiszentgyörgy

Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium

Magyarország

Miskolc

103.

Székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum

Erdély-Partium

Székelyhíd

Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium

Magyarország

Sárospatak

104.

Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Balatonfüredi Tagintézménye

Magyarország

Balatonfüred

Selye János Gimnázium

Felvidék

Komárom

105.

Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Pannonhalmi Tagintézménye

Magyarország

Pannonhalma

Alapiskola és Óvoda Dolné Saliby - Alsószeli

Felvidék

Alsószeli

106.

Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

Magyarország

Balassagyarmat

Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium Szepsi

Felvidék

Szepsi

107.

Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI

Magyarország

Nyíregyháza

Nyers István Akadémia

Délvidék

Tóthfalu

108.

Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum

Erdély-Partium

Nagyvárad

Cseh Károly

Délvidék

Ada

109.

Szent Margit Gimnázium

Magyarország

Budapest

Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola

Felvidék

Ipolyság

110.

SZENT MÁRTON GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Magyarország

Szikszó

TOMPA MIHÁLY ALAPISKOLA

Felvidék

RIMASZOMBAT

111.

Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége - alapszervezet

Felvidék

Nagykér

Terepjárók Diáksport és Kulturális Egyesület

Magyarország

Székesfehérvár

112.

Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Jendrassik György Gépipari Szakgimnáziuma

Magyarország

Szolnok

Nagymuzsalyi Középiskola

Kárpátalja

Nagymuzsaly

113.

Szolnoki Szolgáltatási SZC Damjanich János Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Magyarország

Martfű

Petőfi Sándor Általános Iskola

Délvidék

Hajdújárás

114.

SZSZC Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Magyarország

Tokaj

Szakkay József Szakközépiskola

Felvidék

Kassa

115.

Tasnádi Technológiai Liceum

Erdély-Partium

Tasnad

MÁTÉSZALKAI SZC KÁLLAY RUDOLF SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

Magyarország

Nagykálló

116.

Tatabányai Árpád Gimnázium

Magyarország

Tatabánya

Tompa Mihály Református Gimnázium

Felvidék

Rimaszombat

117.

Terepjárók DSE

Magyarország

Székesfehérvár

Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége Alapszervezet NagykériAL és óvoda mellett

Felvidék

Nagykér

118.

Tokaji Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Magyarország

Tokaj

Szakkay József Szakközépiskola

Felvidék

Kassa

119.

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola

Magyarország

Cegléd

Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont

Délvidék

Magyarkanizsa

120.

TSZC Mikes Kelemen Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Szakgimnáziuma és Szakiskolája

Magyarország

Tatabánya

Magán Szakközépiskola

Felvidék

Diószeg

121.

Váci Madách Imre Gimnázium - 1. csoport

Magyarország

Vác

Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium

Felvidék

Ipolyság

122.

Váci Madách Imre Gimnázium - 2. csoport

Magyarország

Vác

Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium

Felvidék

Ipolyság

123.

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium

Magyarország

Gyöngyös

Gimnázium Fülek

Felvidék

Fülek

124.

Wesley János Óvoda Általános Iskola és Középiskola

Magyarország

Szeged

Petőfi Sándor Általános Iskola

Délvidék

Óbecse

125.

Alapiskola

Felvidék

Nagycétény

Terpjárók DSE

Magyarország

Székesfehérvár


Kárpátalján rohamosan nő a magyar iskolaválasztók száma

 

89 helyszínen Kárpátalja 1906 magyar iskolakezdőjét köszöntötte a Rákóczi Szövetség a magyar összefogást jelképező ösztöndíjjal szeptember 17-20. között. A Rákóczi Szövetség munkatársai ünnepélyes formában köszöntötték az iskolakezdőket és gratuláltak szüleiknek azért a felelős és helyes döntésért, hogy gyermeküket magyar iskolába íratták.

Kárpátalján a múlt évhez képest idén szeptemberben közel 10%-kal több gyermek lépett a magyar általános iskolák első osztályába. Elmondható, hogy ma már alig van olyan magyar család, aki gyermekét ne magyar iskolába íratná Kárpátalján, és az is kijelenthető, hogy nagyon sok vegyesházasságban, vagy tisztán ukrán családokban született gyermeket is magyar iskolába íratnak. Kárpátalján a magyar nyelv és a magyar iskola egyértelmű felértékelődése tapasztalható.

A Rákóczi Szövetség előadás-sorozatot indított középiskolai tanároknak. A sorozat 2. részében Dr. Pécsi Rita, neveléskutató tart előadást  Tananyagot holnapra, vagy értéket egy életre? - Az érzelmi intelligencia fejlesztésének szerepe a pedagógiában címmel.

 

Az előadás időpontja: 2021. február 1. 14 óra (MAGYARORSZÁGI IDŐ SZERINT)

Előadó: Dr. Pécsi Rita, nevelékutató

Téma: Tananyagot holnapra, vagy értéket egy életre? - Az érzelmi intelligencia fejlesztésének szerepe a pedagógiában

 

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

A regisztrációs határidő után megküldjük a részvételhez szükséges információkat.

Regisztrálni 2021. február 1. hétfő 11 óráig lehet az alábbi felületen:

A jelentkezés lezárult. 

A Rákóczi Szövetség az ősz folyamán 4 továbbképzéssel egybekötött találkozót szervez Kárpát-medencei óvodapedagógusok és alsós (általános iskolai) tanítók részére.

A rendezvények célja az óvónők és tanítónők munkájának megbecsülése, a magyar iskolaválasztás elősegítése, kapcsolatépítés, képzés.

 

Az 1. találkozó 2019. október 11-én, péntek délután 16 órakor veszi kezdetét és 2019. október 13-án, vasárnap délben ér véget.

A rendezvény helyszíne: Hunguest Hotel Forrás **** (Szeged)

A jelentkezés feltételei:

  • a kitöltött elektronikus jelentkezési lap beküldése a megadott jelentkezési határidőig (2019. szeptember 30.).
  • aktív óvodapedagógusi vagy alsós tanítói státusz Arad, Temes, Hunyad, Krassó-Szörény, Szeben megye, Csángóföld, illetve Vajdaság bármely magyar nyelvű óvodájában, általános iskolájában.

További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától, illetve Szeleczki Mónikától kérhető telefonon vagy e-mailen (tel: +30 323 3521; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A 2. találkozó 2019. november 8-án, péntek délután 16 órakor veszi kezdetét és 2019. november 10-én, vasárnap délben ér véget.

A rendezvény helyszíne: Hotel Magyar Király ****(Székesfehérvár)

A jelentkezés feltételei:

  • a kitöltött elektronikus jelentkezési lap beküldése a megadott jelentkezési határidőig (2019. október 28.).
  • aktív óvodapedagógusi vagy alsós tanítói státusz Nyugat-Felvidék (Pozsony és Nagykürtös között) bármely magyar nyelvű óvodájában, általános iskolájában.

További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától, illetve Pandy Ritától kérhető telefonon vagy e-mailen (tel: +36 30 578 4554; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

A 3. találkozó 2019. november 22-én, péntek délután 16 órakor veszi kezdetét és 2019. november 24-én, vasárnap délben ér véget.

A rendezvény helyszíne: Hunguest Hotel Béke ****(Hajdúszoboszló)

A jelentkezés feltételei:

  • a kitöltött elektronikus jelentkezési lap beküldése a megadott jelentkezési határidőig (2019. november 11.).
  • aktív óvodapedagógusi vagy alsós tanítói státusz Kelet-Felvidék (Losonc és Nagykapos között) vagy Szatmár, Máramaros, Beszterce-Naszód, Fehér megye, valamint  Dés, Torda, Szászrégen környéke bármely magyar nyelvű óvodájában, általános iskolájában

További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától, illetve Pandy Ritától kérhető telefonon vagy e-mailen (tel: +36 30 578 4554; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

A 4. találkozó 2019. november 29-én, péntek délután 16 órakor veszi kezdetét és 2019. december 1-jén, vasárnap délben ér véget.

A rendezvény helyszíne: Hunguest Hotel Béke ****(Hajdúszoboszló)

A jelentkezés feltételei:

  • a kitöltött elektronikus jelentkezési lap beküldése a megadott jelentkezési határidőig (2019. november 18.).
  • aktív óvodapedagógusi vagy alsós tanítói státusz Bihar megye, vagy Kárpátalja bármely magyar nyelvű óvodájában, általános iskolájában.

További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától, illetve Lőrinc Brigittától kérhető telefonon vagy e-mailen (tel: +36 1 201 3067; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

 

A találkozókra meghívott óvoda és iskola legfeljebb 2 fővel jelentkezhet. A Rákóczi Szövetség arra törekszik, hogy a tanév során megrendezésre kerülő találkozók valamelyikére meghívást kapjon minden, a Magyar iskolaválasztási Programban érintett külhoni magyar óvoda és iskola.

A rendezvényeken 150-200 főt tudunk vendégül látni, túljelentkezés esetén a jelentkezési sorrendet vesszük alapul.

A jelentkezési határidőt követően részletes információt és programot küldünk.

A találkozó résztvevőinek költségeit a Rákóczi Szövetség felvállalja (szállás, ellátás, programok).

A találkozóra a jelentkezők számától függően buszt indítunk.

 

Jelentkezni elektronikus formában  lehet a fent jelzett határidőig.

!!!FIGYELEM: Minden jelentkező csak a saját régiójának meghirdetett találkozóra jelentkezhet!!!

 

 

 

 

Cikkünket folyamatosan frissítjük.

A Rákóczi Szövetség október 21-23. között 26. alkalommal valósítja meg a Gloria Victis – 1956 elnevezésű rendezvénysorozatát, Kárpát-medencei ifjúsági találkozóval összekötve.

A rendezvényen 2500 Kárpát-medencei egyetemista és középiskolás vesz részt azzal a céllal, hogy tisztelegjenek 1956 hősei előtt és élményszerű ismereteket szerezzenek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.

A háromnapos rendezvény központi helyszíne a Műegyetem, programja azonban sok szálon fut. Részét képezi többek között az Erkel Színház, a 301-es parcella, az Országház, a Nemzeti Múzeum, a recski emlékpark, dunai hajózás, történelmi vetélkedő, komolyzenei koncert.

Október 21. (vasárnap):

12:45 - Megérkeztek Egerbe a kárpátaljai középiskolások. A csoporthoz hamarosan csatlakoznak erdélyi fiatalok, összesen 250 főt várunk Eger városába. A nap további részében dr. Tárnok Balázs, a Rákóczi Szövetség alelnöke köszönti a fiatalokat. 

13:30 - Ezekben a percekben regisztrálnak budapesti szállásaikon a kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és felvidéki egyetemisták. Lassan indulnak az országházi látogatásra. 

16:36 - Az egyetemisták megkezdték az országházi látogatást, az eperjesi diákok pedig Käfer István, professzor előadásán vesznek részt.

17:55 - Az Országház felsőházi üléstermében köszöntötte a Kárpát - medencéből érkező 200 fiatalt Jakab István, az Országgyűlés alelnöke és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke.

18:30 - Egerben dr. Tárnok Balázs, a Rákóczi Szövetség alelnöke, Kiskunmajsán Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, Kecskeméten pedig dr. Ambrus Sándor, a Rákóczi Szövetség Felügyelőbizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket. 

19:00 - Kecskeméten Tóth Péter Lóránd versvándor 1956-os verses összeállítását hallgathatják és csodálhatják a fiatalok. 

19:35 - Míg a vidéki helyszíneken zajlanak a különböző programok, addig Budapesten közel 300 fiatal tölti az estét az Erkel Színházban. 

20:15 - Egerben kezdetét veszi egy fergeteges táncház. 

21:00 - Budapesten 200 egyetemista a Táncsics hajó fedélzetén egy csodálatos hajós városnézéssel zárja a napot/. 

Október 22. (hétfő):

09:40 - Az Egerben elszállásolt középiskolások a Recski Történeti Emlékparkban kezdték a napot, ahol megemlékeztek az 1956-os forradalmat követő megtorlások áldozatairól. 

10:00 - Elkezdődött a Gloria Victis történelmi vetélkedő középdöntője. A Kárpát - medence minden területéről érkeztek diákok a vetélkedőre, összesen 65 csapat méri össze tudását.

10:20 - A BME központi épületében Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke beszélget az egyetemistákkal. Volt már szó többek között 1948-ról, a külhoni magyarságról, Kárpátaljáról, 56-ról és a nemzeti szuverenitásról.

10:35 - A délvidéki, illetve erdélyi fiatalok a 301-es parcellánál vesznek részt egy rendhagyó történelemórán. A látogatóközpontban dr. Kárpáti Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgató- helyettese és dr. Tárnok Balázs, a Rákóczi Szövetség alelnöke köszöntötte a diákokat.

15:00 - Kezdetét vette a Műegyetemi megemlékezés. A Himnusz után beszédet mond dr. Józsa János, a BME rektora, dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, volt műegyetemi diák és dr. Boross Péter korábbi miniszterelnök.

16:00 - Véget ért a megemlékezés, a fiatalok a BME előtt gyülekeznek a fáklyás felvonuláshoz. 

16:15 - Elindult a fáklyás felvonulás, közel 2500 középiskolás és egyetemista tart a Bem téri megemlékezésre. A menet útvonala: Műegyetem – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart – Várkert rakpart – Casino – Ybl Miklós tér – Clark Ádám tér – Fő utca – Jégverem utca – Bem rakpart – Bem tér

17:40 - A Bem téri megemlékezésen Bence Norbert kárpátaljai egyetemista szólalt fel a határon túli diákok nevében. Perceken belül őt követi Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter. 

Október 23. (kedd):

9:35 -  A Budapesten elszállásolt közel 200 középiskolás a Széna téren emlékezik meg az 56-os hősökről. Ezt követi egy rövid városnézés, többek között a Citadelláról tekinthetik meg a várost. 

10:00 - Az egyetemisták ellátogattak a 301-es parcellához, ahol rövid kisfilmeket tekinthetnek meg a 62 évvel ezelőtti történésekről, majd Nagy Imre emlékhelyénél teszik tiszteletüket. 

10:10 - Elkeződőtt a Gloria Victis törtnelmi vetélkedő döntője. A döntőbe került 10 csapat szóban méri össze tudását. Körülbelül 12:30-ra kiderül, hogy melyik iskola diákjai bizonyultak a legjobbnak. Sok sikert kívánunk a döntősöknek!

10:30 - Az erdélyi és kárpátaljai középiskolások az egri várban tesznek látogatást. A Délvidékről érkező fiatalok a kiskunmajsai megemlékezésen vesznek részt, majd a helyi 1956-os Múzeumot és Kápolnát tekintik meg. A Bihar-, Arad- és Temes megyei diákok az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tesznek látogatást, hamarosan csatlakoznak hozzájuk a délvidéki középiskolások is.