Gloria Victis 1956

 

Mintegy 8 500 Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista kapcsolódik be a Rákóczi Szövetség október 23-i ünnepségsorozatába.

A Rákóczi Szövetség október 21-23. között 26. alkalommal valósítja meg a Gloria Victis – 1956 elnevezésű rendezvénysorozatát, Kárpát-medencei ifjúsági találkozóval összekötve.

A rendezvényen 2500 Kárpát-medencei egyetemista és középiskolás vesz részt azzal a céllal, hogy tisztelegjenek 1956 hősei előtt és élményszerű ismereteket szerezzenek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.

A háromnapos rendezvény központi helyszíne a Műegyetem, programja azonban sok szálon fut. Részét képezi többek között az Erkel Színház, a 301-es parcella, a Nemzeti Múzeum, a recski emlékpark, dunai hajózás, történelmi vetélkedő, komolyzenei koncert.

A rendezvény csúcspontja az október 22. délután 15 órakor kezdődő Műegyetemi ünnepséget követő fáklyás felvonulás a Bem térre – a történelmi útvonalon.

A Bem téri koszorúzási ünnepségen 17 óra 30 perctől Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Bence Norbert kárpátaljai egyetemista mond beszédet.

Az eseményen résztvevő 2 500 fiatal a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolákban és egyetemeken működő ifjúsági szervezeteinek képviseletében érkezik a fővárosba. Magyarországról 800 középiskolás, Felvidékről 700, Erdélyből 550, Délvidékről 250, Kárpátaljáról 300 középiskolás és egyetemista vesz részt az ünnepségsorozaton.

A Budapestre érkező diákok mellett 125 középiskola több mint 6 000 diákja utazik egy másik Kárpát-medencei ország magyar közösségéhez ünnepelni, a Szövetség október 23-i Diákutaztatási Programjának támogatásával.

 


 

A Rákóczi Szövetség előadás-sorozatot indít Kárpát-medencei középiskolásoknak.

 

Az első előadás időpontja: 2021. január 26. 14 óra

Előadók:

Murai lackó, a HÖOK elnöke és Ladányi Ármin, a YBG külsö kapcsolatokért felelős vezetője 

Téma: Hogyan tovább? - felsőoktatás, felvételi, egyetemi élet 

 

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

A regisztrációt követően megküldjük a részvételhez szükséges információkat.

Regisztrálni 2021. január 25. hétfő 17 óráig lehet az alábbi felületen:

A jelentkezés lezárult. 

Magyar táj, magyar ecsettel.” Tájirodalom, tájnyelv, a nemzeti táj és az egyén viszonya”

Lingua Materna Kárpát-medencei Anyanyelvi Vetélkedő

 

A Rákóczi Szövetség és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága idén első alkalommal rendezi meg Kárpát-medencei középiskolások számára a Lingua Materna elnevezésű vetélkedőjét, melyről 2021. február 21-én 15 órakor az anyanyelv nemzetközi napján közös sajtótájékoztatót tart.

A sajtótájékoztató élő közvetítése az alábbi címen érhető el:

https://youtu.be/IAb7NdPGayY

A vetélkedő a Cultura Nostra és a Gloria Victis című versenyek mintájára anyanyelvi-irodalmi témában valósul meg.

A vetélkedő idei témája: „Magyar táj, magyar ecsettel.” Tájirodalom, tájnyelv, a nemzeti táj és az egyén viszonya 

A sajtótájékoztatón beszédet mond Balázs Géza, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnöke és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke.

A sajtótájékoztatón a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, valamint a Rákóczi Szövetség együttműködési megállapodást ír alá, melyben a két fél elköteleződését fejezi ki a magyar-magyar kapcsolatok határokon átívelő építésének kiterjesztésére, a Kárpát-medence és a világ magyarságára, a magyar közösségek megmaradásának érdekében nemzeti identitásuk megerősítésére.

A felhívás ide kattintva érhető el

Köszönjük, hogy hírt adnak a vetélkedőről!

Október 22-én 13 és 15 óra között, a vetélkedő középdöntőjébe bejutott 61 háromfős középiskolás csapat mérte össze tudását az online feladatlap kitöltésével. A vetélkedő témája: A trianoni béke – előzmények és következmények.

A középdöntő legeredményesebb tíz csapata jutott tovább az október 23-án 10 és 12 óra között megtartott szóbeli döntőbe.

A döntőben szereplő csapatok eredményei alább olvashatók:

HELYEZÉS CSAPAT ISKOLA PONT
1 Trianon 100 Egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium 68
2 WUZS Budapesti Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium 66,5
3 Éva angyalai Szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 66,5
4 Vesszen Triatlon! Pécsi Leőwey Klára Gimnázium 65,5
5 Mesterhármas Miskolci Herman Ottó Gimnázium 64,5
6 Partizánok Budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium 59
7 DNS Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium 55
8 Koronatrió Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 54
9 Muminok Budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium 42,5

A döntőt a Rákóczi Szövetség közösségi oldalain élőben közvetítettük. A zsűri a Műegyetem díszterméből jelentkezett, a döntős csapatokat online kötöttük össze a helyszínnel.

 

 

 

A felkészítő tanárok munkáját köszönjük, a diákok elért eredményéhez gratulálunk!

A középdöntőben résztvevő csapatok eredményei alább találhatók.

Sorrend Csapat Iskola Pontszám
1. Vesszen Triatlon! Pécsi Leőwey Klára Gimnázium 183
2. Partizánok Deák Téri Evangélikus Gimnázium 171,5
3. Trianon 100 Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium 169
4. Koronatrió Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 165
5. muminok Deák Téri Evangélikus Gimnázium 164
6. Triumvirátus Keszthelyi Vajda János Gimnázium 163,5
7. WUZS Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium 162,5
8. Mesterhármas Miskolci Herman Ottó Gimnázium 158
9. Éva angyalai Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 157,5
10. DNS Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium 154,5
11. Csinos Pécsi Leőwey Klára Gimnázium 150
12. Antitrianon-trió Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium 146
13. Békediktátorok Tóth Árpád Gimnázium 144,5
14. Antant Tóth Árpád Gimnázium 143,5
15. Balassisok Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium 142,5
16. Az Aranycsapat Pázmány Péter Gimnázium 134
17. Viribus Unitis Füleki Gimnázium 127
18. Memini tui, memento mei Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 123,5
19. Intercisa Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 122
20. 6ártalan Gheorghe Pop de Băsești Technológiai Líceum 120,5
21. ÁVG Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium 119
22. Griffendél Gheorghe Pop de Băsești Technológiai Líceum 118
23. MÁSZAVÁVI Pécsi Kodály Zoltán Kollégium 116,5
24. AlTiKi Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 116,5
25. Huncutkák KSZC Móricz Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 114,5
26. Versailles-i Történ-észek Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium 114
27. Ipolymentiek Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola 112,5
28. Csongori vitézek Kisvárdai SzC Kandó Kálmán Közlekedési Szakgimnázium és Dr. Béres József Kollégium 112
29. Trió-non Selye János Gimnázium 112
30. GDSzeged Szegedi SzC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 111,5
31. Árpád-házi sokk Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 108
32. victoria gloriosa Szekszárdi Garay János Gimnázium 107
33. Anarchisták Selye János Gimnázium 106,5
34. Kalandorok Bányai János Műszaki Szakközépiskola 91,5
35. Napocskák Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium 90,5
36. Békeszerződés Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 90
37. Rongyos Gárda Munkácsi Szent István Líceum 89
38. KOLEMÁNYA Pécsi Kodály Zoltán Kollégium 88,5
39. IN VERITATE LIBERTAS Pázmány Péter Gimnázium 84
40. Rongyosok Egri SzC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 83
41. Letty and the Boys Garay János Gimnázium 83
42. BBD AM KASZK - Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnáziuma és Kollégiuma 82
43. Szeges sereg Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium 80
44. Cserhátis Trió NSZC Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma 68
45. 3anon NYSZC Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma 68
46. Intercisa Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 68
47. Gyimesbükki Határőrség Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 63
48. Cserháti-chan NSZC Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma 61
49. Káplár urak Pécsi Janus Pannonius Gimnázium 60,5
50. Vagonlakók Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium 60
51. Adminisztrátorok Győri SZC Baross G. Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma 50
52. (N)AGYMENŐK NYSZC Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma 42
53. QPAC Pannonhalmi Bencés Gimnázium 40
54. Kárpátaljaiak Péterfalvai Református Líceum 37
55. Bornemisszások Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma Szakközépiskolája és Kollégiuma 28

 

Megvalósult az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Tehetség Programjának támogatásával