Idén második alkalommal találkoztak külhoni óvodapedagógusok és tanítók november 8. és 10. között a Rákóczi Szövetség szervezésében.

A Rákóczi Szövetség az idei ősszel több mint 700 külhoni magyar óvónőnek és tanítónak szervez hétvégi találkozókat azzal a céllal, hogy kifejezze az óvónők és tanítók iránti megbecsülését, különös tekintettel arra, hogy a magyar iskolaválasztás elősegítésében meghatározó szerepet töltenek be.

A rendezvényen a szakmai és a kulturális programok mellett kiemelt szerepet kap a pihenés, a kapcsolatteremtés és nem utolsó sorban a magyar iskolaválasztási kampány cselekvési tervének egyeztetése. A székesfehérvári találkozón mintegy 130 nyugat-felvidéki óvodapedagógus és tanító vett részt. A rendezvénysorozat folytatásáról, a hétvége programjáról alább olvashat.

 

Óvodapedagógus Találkozó Székesfehérvár

 
 

 

A további találkozók időpontja:

Időpont

Helyszín

Résztvevők köre

Résztvevők száma

2019. november 22-24.

Hajdúszoboszló

Kelet-Felvidék, Észak-Erdély

200

2019. november 29. – december 1.

Hajdúszoboszló

Kárpátalja, Észak-Erdély

200

 

 

 

 

 

 

A 2019. november 8-10. közötti rendezvény programja:

 

2019. november 8. péntek

15.00 – 16.30    regisztráció, elszállásolás – Hotel Magyar Király17.00 – 17.30    megnyitó – Gabri Rudolf, a Rákóczi Hálózat elnöke; Petrovay László, Magyar iskolaválasztási programokért felelős igazgató

17.30 – 18.30    vacsora

19.00 – 21.30    színházi előadás: A vágy nevű villamos – Vörösmarty Színház

                        wellness: Árpád Fürdő

 

2019. november 9. szombat

08.00 – 09.00    reggeli

09.00 – 10.30    városnézés

11.00 – 12.00    előadás – Horváth Mariann, Vitéz János Tanárképző Központ, Óvó-és Tanítóképző Tanszék

12.30 – 13.30    ebéd

14.00 – 15.00    a résztvevő intézmények és pedagógusok bemutatkozása

15.00 – 15.20    Artis Centrum, képességfejlesztés, tehetséggondozás – Barthalos Réka, az Artis Centrum alapítója

15.30 – 17.00    beszélgetés a magyar iskolaválasztás helyzetéről és a Rákóczi Szövetség ehhez kapcsolódó programjairól – Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke

17.30 – 18.30    vacsora

19.00 – 21.30    színházi előadás: Jövőre veled ugyanitt – Vörösmarty Színház

                       wellness: Árpád Fürdő

 

2019. november 10. vasárnap

07.45 – 08.45    reggeli

09.00 – 09.45    előadás – Sikli László, költő

10.00 – 11.00    előadás – Takaró Mihály, irodalomtörténész

11.00 –              hazautazás

 

Képgaléria: