A Rákóczi Szövetség immár 29 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, többek között azzal is, hogy a Szövetség minden évben számos nyári tábort, találkozót, konferenciát, tanulmányutat szervez határon túli és magyarországi diákok részvételével. A Szövetség ennek keretében anyagi hozzájárulást és szervezési segítséget nyújt bármely Kárpát-medencei középiskola számára, amelyek készek arra, hogy diákjaik egy csoportját június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmával egy másik Kárpát-medencei országban lévő iskolához utaztassák, hogy ott közösen emlékezzenek, közös programot bonyolítsanak. Ez lehetőséget nyújt a diákok számára, hogy megismerhessék a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyar közösségek életét, kultúráját, és egyben jó alkalom az ottani magyar iskolákkal való kapcsolatfelvételre is.

Pályázni a lenti adatlap kitöltésével lehet.

Az online pályázati adatlapok beérkezésének határideje: 2018. május 16., szerda

A Rákóczi Szövetség a program keretében az utazási költséget – a megtett út és az utazók számának függvényében – legfeljebb 200 000 Ft értékig átvállalja, a további költségek (szállás, étkezés) tekintetében a fogadó iskolákkal kell egyeztetni, így ezek a költségek a kiutazó vagy a fogadó iskolát terhelik!

A támogatás feltétele, hogy az utazó csoport a program megvalósulását követően (legkésőbb az utazást követően 30 nappal, de legvégső esetben 2018. július 30-ig!) részletes úti beszámolót és 25 db, az utazást megörökítő fotót küld a Rákóczi Szövetség részére.

A pályázat feltételei:

  • A pályázathoz csatolni kell a partneriskola igazgatója által aláírt fogadónyilatkozatot
  • Pályázhat minden Kárpát-medencei középiskola magyar diákcsoportja.
  • A kirándulásnak 2018. május 17. és június 17. között kell megvalósulnia
  • Legalább egy határ átlépése
  • Az utazások célpontjai kizárólag a következő országok lehetnek: Magyarország, valamint Románia (Partium és Erdély), Szlovákia (Felvidék), Szerbia (Vajdaság), Ukrajna (Kárpátalja), Horvátország, Szlovénia (Muravidék) magyarlakta területei (Ausztriai utazásra jelen pályázatban támogatás nem igényelhető!)
  • Az utazások időtartama legalább 1 nap, legfeljebb 6 nap lehet.

A pályázaton elnyert összeg kifizetésének feltételei:

A pályázaton elnyert összeg kifizetésének, azaz a számla kiegyenlítésének feltétele, hogy minden utazó iskola az eredeti számla beérkezésével egyidejűleg, de legkésőbb az utazást követően 30 nappal eleget tesz az elszámolás alábbi követelményeinek:

  • eredeti számla és eredeti menetlevél (vagy az eredeti menetlevéllel megegyező, hitelesített másolat) megküldése postai úton,
  • képek nélkül minimum két A/4 oldalas (azaz minimum 5-6000 karakter) írásos beszámolót elektronikusan (szerkeszthető - doc, rtf, stb.),
  • az utazók névsoráról egy eredeti (!) jelenléti ív kitöltése és elküldése postai és elektronikus (szkennelve) úton (a formanyomtatvány honlapunkról letölthető!),
  • legalább 25 db – az út fontosabb eseményeit megörökítő – fényképet (jpg, bmp, tiff stb.)
  • valamint az utazás megrendelését visszaigazoló dokumentum kitöltése és megküldése postai és elektronikus (szkennelve) úton (a formanyomtatvány honlapunkról letölthető!).

FIGYELEM! A hiánytalan elszámolás (szöveges beszámoló, jelenléti ív, fényképek, számla, menetlevél és a megrendelő visszaigazolása) irodánkba történő beérkezése a pénzkifizetés feltétele is egyben! Ha az utazás után 30 nappal sem érkezik be a hiánytalan elszámolás, a számlát nem áll módunkban kifizetni!

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében regisztráljuk, de a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezetével rendelkező iskolák előnyt élveznek az elbíráláskor. Az utazó csoportok számát – a határon túli partnereink által vállalt színhelyek számától és a rendelkezésünkre álló anyagi forrásoktól függően – május folyamán fogjuk megállapítani.

Pályázni minimum 20 fős diákcsoporttal lehet!

A támogatás mértékének megállapítása függ az adott csoport létszámától (diákok és kísérők együttesen) és a kalkulált útvonal hosszától:

  • 20-25 fő:           100.000 Ft keretösszeg
  • 26-30 fő:           140.000 Ft keretösszeg
  • 31-35 fő:           150.000 Ft keretösszeg
  • 36-40 fő:           180.000 Ft keretösszeg
  • 41-     fő:           200.000 Ft keretösszeg

Felhívjuk a figyelmet, hogy 10 gyerekenként 1 kísérőt tudunk figyelembe venni az utazók létszámából számított támogatás megállapításánál!

Kérjük, hogy a legkedvezőbb ajánlatot adó utaztató cég/buszos vállalkozó szolgáltatását vegyék igénybe, így lehetőséget biztosítva arra, hogy minél több diákcsoport utazását támogathassa a Szövetség!

Felhívjuk a magyarországi középiskolák figyelmét, hogy az utazás megszervezésénél különös tekintettel vegyék figyelembe a nevelési-oktatási intézmények által szervezett országhatárt átlépő autóbuszos kirándulások biztonságáról szóló 27/2017. (X. 18.) EMMI rendeletet.

Kérjük, az online jelentkezési űrlapon szíveskedjenek kitölteni a partneriskolára és az utazást lebonyolító vállalatra vonatkozó adatokat, és egyben szíveskedjenek csatolni a partneriskola igazgatójának támogatólevelét is! Amennyiben iskolájuk nem rendelkezik partneriskolával, a Rákóczi Szövetség (szükség esetén) közreműködik a kapcsolatfelvételben.

A pályázat elbírálásáról a Rákóczi Szövetség vezetősége dönt 2018. május 17-én. A pályázaton nyertes középiskolák névsora 2018. május 18-tól olvasható honlapunkon (www.rakocziszovetseg.org).

További információval Szenczi Borbála, a programmal megbízott munkatársunk (tel: +361 201 3067; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), illetve a Rákóczi Szövetség központi irodájának munkatárasai a állnak rendelkezésre.

Jelentkezni az alábbi online űrlap kitöltésével lehet:

Iskola adatai - 1 oldal/8 oldal

Június 4-i Diákutaztatási Program 2018

Kérjük adja meg az iskola nevét!
Kérjük, válassza ki az iskola típusát!
Kérjük, válassza ki az országot!
Érvénytelen településnevet adott meg!
Kérjük, érvényes címet adjon meg!
Érvénytelen irányítószámot adott meg!
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Érvénytelen e-mail címet adott meg!
Kérjük, csak a résztvevő diákok számát adja meg! Kérjük, csak a következő karaktereket használja: 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Kérjük, csak a résztvevő kísérők számát adja meg! Kérjük, csak a következő karaktereket használja: 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Kérjük, érvényes dátumot adjon meg! Formátum: ÉÉÉÉ.HH.NN.
Kérjük, érvényes dátumot adjon meg! Formátum: ÉÉÉÉ.HH.NN.
Kérjük, adja meg a kísérőtanár nevét!
Érvénytelen e-mail címet adott meg!
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Kérjük adja meg az iskola nevét!
Kérjük, válassza ki az iskola típusát!
Kérjük, válassza ki az országot!
Érvénytelen településnevet adott meg!
Kérjük, érvényes címet adjon meg!
Érvénytelen irányítószámot adott meg!
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Érvénytelen e-mail címet adott meg!
Kérjük, adja meg a kísérőtanár nevét!
Érvénytelen e-mail címet adott meg!
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Kérjük, adja meg az utazást lebonyolító vállalkozó (cég) nevét!
Kérjük, válassza ki az országot!
Érvénytelen településnevet adott meg!
Kérjük, érvényes címet adjon meg!
Érvénytelen irányítószámot adott meg!
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Érvénytelen e-mail címet adott meg!
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Kérjük, írja be a következő betűket
Nem megfelelő értéket adott meg!