71 évvel ezelőtt április 12-én indult az első transzport Csehszlovákiából Magyarországra, a Beneš-dekrétumok következtében kitelepítettekkel. A Rákóczi Szövetség április 12-én 15 órakor Budapesten a Klebelsberg Kultúrkúriában emlékezik a több mint százezer kitelepített felvidéki magyarra.

A Magyar Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy ezentúl április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz.

A Rákóczi Szövetség az emléknap alkalmából Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták részére irodalmi- és történelmi pályázatot hirdetett, valamint megemlékezést szervez a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból elüldözött, Magyarországra telepített több mint százezer magyar emberről.

A díjátadóval egybekötött megemlékezésre a Klebelsberg Kultúrkúriában kerül sor, ahol beszédet mond Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Menyhárt József, a Magyar Közösség Partjának elnöke.

Az eseményen közreműködnek a párkányi Ady Endre Alapiskola diákjai és a Kor-Zár zenekar.

Helyszín: Klebelsberg Kultúrkúria (1028 Budapest, Templom utca 2-10.)

Időpont: 2018. április 12., csütörtök 15 óra

Az esemény sajtónyilvános.