„A Rákóczi Szövetség 2018. április 20-22. között Orosházán szervezte meg a XXXII. Kárpát-medencei Középiskolás Vezetőképzőjét, amelyen mi, a Nagydobronyi Középiskola diákjai is részt vettünk két nevelőtanár kíséretében. Rajtunk kívül a Kárpát-medence 20 középiskolájából érkeztek diákok: Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, Délvidékről és az anyaországból. Amikor az Alföld Gyöngye Hotelbe megérkeztünk hihetetlen nagy szeretettel fogadtak minket, gondosan megtervezett, érdekes programokkal vártak, aminek előkészítésen látszott mennyire sok időt szántak arra, hogy mi jól érezzük magunkat.Pénteken a megnyitó után 19 órától ismerkedő estre került sor, ahol kicsit közelebbről meg lehetett ismerni a diákokat.A 2. nap pedig...

A Rákóczi Szövetség XXXII. alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei Középiskolás Vezetőképző és Ifjúsági Konferenciát, melynek célja az ifjúsági szervezetek kapcsolatépítésének elősegítése, a vezetők képzése, a szervezetek munkájának segítése, a hatékonyság javítása. Az eseményen mintegy 20 Kárpát-medencei középiskola több mint 80 diák és tanárképviselője vesz részt az alábbiak szerint Magyarországról: Szentesi HSZC Pollák Antal Szakgimnázium és Szakközépiskola, Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, Budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Debreceni Cívis Discipuli, Békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium, Hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus...

A Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés – Minority SafePack Magyarországon összegyűjtött aláírásait április 20-án, pénteken 10 órakor adják át a Nemzeti Választási Irodának a FUEN és a Rákóczi Szövetség képviselői. Az eseményen részt vesznek a határon túli magyar közösségek és a magyarországi nemzetiségek vezetői.2018. április 3-án lezárult a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (Minority Safepack) aláírásgyűjtése. Magyarországon összesen 601 711 aláírás gyűlt össze.Az aláírásokat a FUEN és a Rákóczi Szövetség képviselői április 20-án, pénteken 10 órakor adják át a Nemzeti Választási Irodának (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) hitelességi vizsgálatra.Az aláírások átadását követően a FUEN és a Rákóczi Szövetség a Nemzeti...

Idén hetedik alkalommal került megrendezésre a Délvidéki Utazás elnevezésű kirándulás, melyen szerte a Kárpát-medencéből több, mint 100 diák és tanár vett részt. Az iskolákból 5 diák és 1 kísérőtanár jelentkezhetett.A nyugat-magyarországiak és a fővárosiak Budapestről, a kelet-magyarországi és erdélyi iskolák Szegedről indultak, a délvidéki iskolákkal pedig Szabadkán találkozott a társaság. Itt a városháza megtekintésével kezdődött a program, amit egy rövid városnézés követett a bácskai nagyvárosban. Ezután Óbecsére érkeztünk, ahol tettünk egy rövid sétát a Tisza-partra, illetve meglátogattuk a Than-emlékházban megvalósult interaktív kiállítást, ami elnyerte a résztvevők tetszését. A nap végén Törökbecsén elfoglaltuk szállásainkat, itt...

A 2016/2017-es Szórványprogram mintájára 2018 márciusában Dés környéki szórványközösség magyar diákjai négy napos tanulmányútra kaptak meghívást  (Dési 1-es számú Általános Iskola, Dési Andrei Muresanu Főgimnázium, Váraljai Általános Iskola). A 126 főből álló iskolai csoport 2018. március 26., hétfő délután érkezett meg szálláshelyére, a hajdúszoboszlói Hotel Hőforrásba. A regisztrációt, elszállásolást és vacsorát követően a Szövetség munkatársai két csoportra bontották a diákokat, így az esti órákban külön ismerkedési estet tartottak a kisebb, majd a nagyobb korosztálynak.Kedd délelőtt a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont munkatársai izgalmas kémiai, fizikai kísérleteket végeztek a diákokkal. A résztvevők  különleges...

A Rákóczi Szövetség XXXI. alkalommal szervezett Középiskolás Vezetőképzőt ifjúsági szervezetei számára. A képzésen összesen 115 fő vett részt. Az iskolák Magyarországról, Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyből és Délvidékről érkeztek.A Vezetőképző megnyitóján Szajkó Gábor, a Rákóczi Szövetség felügyelőbizottsági tagja köszöntötte a tanárokat és diákokat. Rövid köszöntőjében kedvcsinálóként néhány kulisszatitkot is elárult sátoraljaújhelyi középiskolás táborról, valamint arra bíztatta a diákokat és tanáraikat, hogy minél többen vegyenek részt a táborban, hisz nincs nyár középiskolás tábor nélkül. A vacsorát követően a diákok számára az együttműködés és hatékonyság jegyében ismerkedési est vette kezdetét.Szombat reggel a csoport...

A Rákóczi Szövetség 2018-ban 23. alkalommal hirdeti meg Kárpát-medencei középiskolások számára Gloria Victis elnevezésű történelmi vetélkedőjét. A vetélkedőn minden évben több száz határon túli és magyarországi középiskola háromfős diákcsapata vesz részt. Az évente más-más témakörben meghirdetett vetélkedő idei címe:A Hunyadiak kora (1440-1490)A három fordulóból álló vetélkedő meghirdetése minden évben tavasszal történik. A háromfős csapatok egy tesztsor kitöltésével nevezhetnek. A beküldött dolgozatok alapján a legjobb 60 csapat kap meghívást a második fordulóra, amelyet a Rákóczi Szövetség egy háromnapos ifjúsági találkozó és 1956-os emlékünnepség keretében Budapesten, a Műegyetemen rendez, hagyományosan október 21. és 23...

Beiratkozási Program 2017 - Kassa Kassán a Márai Sándor Alapiskolában szeptember 7-én ünnepélyes keretek között a 22 magyar iskolakezdő közül 20-an vették át a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját. Csurkó Éva igazgatónő köszöntője után, Halzl József, a Szövetség elnöke beszédében gratulált a szülők döntéséhez. A Rákóczi Szövetség képviseletében az elnök mellett Csáky Csongor főtitkár és Petrovay László vett részt az eseményen. Az idei évben három olyan család gyermeke részesült a támogatásban, ahol a szülők nem beszélnek magyarul. Az ösztöndíjak és a jókívánságok mellé minden család megkapott egy üveg bort a tokaji Patrícius Borház felajánlásából.
Beiratkozási Program 2017 - NagyszelmencA felvidéki és kárpátaljai magyar iskolák közös országos tanévnyitó ünnepségén – az Ung-vidéki „kettévágott faluban” – Nagyszelmencen vette kezdetét a Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programjának ösztöndíj átadása a magyar iskolakezdők részére 2017. szeptember 2-án.A tanévnyitót számos kárpátaljai, magyarországi és szlovákiai közéleti személyiség tisztelte meg jelenlétével. A rendezvény ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét a nagyszelmenci görögkatolikus templomban, majd azt követően ünnepi beszédek hangzottak el. A történelmi egyházak képviselői áldásukat adták a kárpátaljai és helyi elsősök iskolakezdésére, és a pályakezdő pedagógusok munkájára. Beszédet mondott Jókai Tibor, a Szlovákiai...

Idén második alkalommal találkoznak külhoni óvodapedagógusok és tanítók november 8. és 10. között a Rákóczi Szövetség szervezésében.A Rákóczi Szövetség az idei ősszel mintegy 600 külhoni magyar óvónőnek és tanítónak szervez hétvégi találkozókat azzal a céllal, hogy kifejezze az óvónők és tanítók iránti megbecsülését, különös tekintettel arra, hogy a magyar iskolaválasztás elősegítésében meghatározó szerepet töltenek be.A rendezvényen a szakmai és a kulturális programok mellett kiemelt szerepet kap a pihenés és a kapcsolatteremtés.Az első találkozó Szegeden valósult meg október 11. és 13. között, ahová a Vajdaságból, Dél-Erdélyből és Csángóföldről közel kétszázan érkeztek.A további találkozók...