Hírek

Megrendülten és mély fájdalommal értesültünk Snell György római katolikus püspök úr, a Szent István Bazilika plébánosának és a Szent Jobb őrének haláláról. Püspök Úr kiemelt figyelemmel követte a Rákóczi Szövetség tevékenységét, különös tekintettel gróf Esterházy János kultuszának ápolására. 2019. március 9-én Püspök Úr jóvoltából és közreműködésével a Szent István Bazilikában Szentmisét mutattak be Esterházy János boldoggá avatásáért. Ekkor vehette át az Esterházy-díjat Dagmar Babčanová, korábbi vatikáni szlovák nagykövet, valamint Ďurčo Zoltán, a Nyitrai Egyházmegye magyar püspöki helynöke, akit Snell püspök úr laudált. Püspök Úr emlékét megőrizzük! Az örök világosság fényeskedjék neki.
A 2021. évi Cultura Nostra Kárpát-medencei Történelmi Verseny II. fordulójába az alábbi 23 pályázó jutott tovább. Gratulálunk!  Iskola Név Felkészítő tanár Dicsőszentmártoni Elméleti Líceum Koll Ibolya Johanna Béres Ilona Gymnázium-Gimnázium Fülek Szepessy Anna Rubint Róbert Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Bauerfeind Kristóf Basa György Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Pál Krisztián Basa György Marosvásárhelyi Református Kollégium Kozma Andrea Benedek Zsolt Selye János Gimnázium, Komárom Simonics Réka Vajányi Orsolya Kereskedelmi Akadémia - Nagymegyer Kádár Karolina Csémi Ildiko Bolyai Farkas Elm;leti...

Szeretnénk megköszönni, hogy online előadássorozatunkba bekapcsolódnak. Örömmel jelezzük, hogy jövő héten Nagy Tímea kétszeres olimpiai, hatszoros világbajnok , Európa-bajnok párbajtőrvívóval, Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok kajakossal és Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok párbajtőrvívóval beszélgetünk a sportról, motivációról, kitartásról és a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének munkájáról. Az előadás témája: Sport, motiváció, kitartásAz előadás időpontja: 2021. február 15., hétfő 14 óra (magyarországi idő szerint)Előadók:  Nagy Tímea kétszeres olimpiai, hatszoros világbajnok , Európa-bajnok párbajtőrvívó, a Halhatatlan Magyar Sportolók...

Szeretnénk megköszönni, hogy online előadássorozatunkba bekapcsolódtok. Jövő heti előadónk Blankó Miklós, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának főtitkára, szerkesztő, valamint Cservenka Judit, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának alelnöke, újságíró.    Az előadás témája: Sikeres élet irodalom nélkül (!?) Az előadás időpontja: 2021. február 9., kedd 14 óra (magyarországi idő szerint) Előadó: Blankó Miklós és Cservenka Judit   Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Minden előadásra regisztrálni kell. A regisztrációs határidő után megküldjük a részvételhez szükséges információkat.   A jelentkezés lezárult.   
Továbbra is nagyon fontosnak érezzük hangsúlyozni az óvodapedagógusok és tanítók munkájának megbecsülését, azt, amit a gyermekek neveléséért és ezzel együtt a magyar iskolaválasztásért, illetve a magyar megmaradásért tesznek.2021. február 19-én Balatoni Kata, Így tedd rá! programgazda, néptáncpedagógus, neveléstudományi kutató ismét online képzést tart „Népi játék, néptánc az óvodában és az általános iskola alsó tagozatában” témában külhoni óvodapedagógusoknak és tanítóknak.A képzés során az Így tedd rá! program színes, tulipános módszertanát ismerhetik meg a résztvevők, mind elméleti, mind gyakorlati formában. Szó lesz a magyar kultúra intézményi megjeleníthetőségéről, a Kárpát-medence magyar oktatási intézményeiben és a diaszpóra...

Nagyszámú középiskolás, tanár, tanító és óvodapedagógus érdeklődése övezi a Rákóczi Szövetség online találkozásait, képzéseit, előadás-sorozatait

A Rákóczi Szövetség megrendülten és mély fájdalommal tudatja, hogy Takács Ferenc, tótkomlósi szervezetünk meghatározó, lelkes alakja, a Szövetség Békés megyei koordinátora, a Felvidékről kitelepítettek helyi szószólója tragikus hirtelenséggel elhunyt. Emlékét megőrizzük, az örök világosság fényeskedjék neki.
Képgaléria:
files/rovidtavon.ppt
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségeket támogató programja első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését, akik:  kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, országos, illetve nemzetközi tanulmányi, művészeti és sportversenyeken dobogós helyezést értek el,  kutatási eredményeiket publikálták,  motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában, bár nem vettek részt, illetve nem szereztek dobogós helyet tanulmányi versenyeken, de úgy érzik, kiemelkedően tehetségesek.Az Alapítvány által kiválasztott fiatal tehetségek egyénre szabott támogatásban részesülnek. Ennek során minden...

Szeretnénk megköszönni, hogy online előadássorozatunkba bekapcsolódtok. Február 2-án Rátóti Zoltán és Szarvas József, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészekkel, az SZFE oktatóival beszélgetünk. Az előadás témája: Művészet, színház, továbbtanulásAz előadás időpontja: 2021. február 2., kedd 15 óra (magyarországi idő szerint)Előadó: Rátóti Zoltán és Szarvas József, Jásza Mari-díjas érdemes és kiváló művészek, az SZFE oktatói Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Minden előadásra regisztrálni kell.A regisztrációs határidő után megküldjük a részvételhez szükséges információkat. Regisztrálni 2021. február 2. kedd 13 óráig lehet az alábbi űrlap kitöltésével: A jelentkezés...