A Rákóczi Szövetség szervezésében 2018. március 10-19. között első alkalommal került sor a Diaszpóra Program keretében megvalósuló tanulmányútra. Ezen a programidőszakon 9 fiatal vett részt, akik Kanadából és Svédországból érkeztek.

Az első nap a megérkezésről és a szállások elfoglalásáról szólt, amellyel kezdetét vette a 10 napos programidőszak márciusban. Vacsora után a szervezők köszöntötték a kis csapatot és részletesen elmondták, hogy milyen programok várhatóak a kirándulás folyamán.

Másnap délelőtt az Eszterházy János Emlékünnepségen vett részt a csoport, ahol elhelyezték a megemlékezés koszorúját a diaszpóra magyarság nevében. A nap a Budai Várnegyedben folytatódott, ahol elsőként Horti Zoltán hagyományőrző és mesemondó vezetésével fedezte fel a helyszínt Mátyás királyhoz kapcsolódó népmesék útján. Miután a résztvevők megtudták, hogy miért volt csak egyszer kutyavásár Budán, a délután a Magyar Nemzeti Galériában folytatódott, ahol egy interaktív tárlatvezetés keretében nyertek betekintést a 19. századi magyar festészet rejtelmeibe. A nap egy „ismerkedési esttel” zárult, ahol Csenger Orsolya és Szeleczki Mónika tartottak játékos foglalkozást a résztvevőknek. A foglalkozást követően Brum Alejandra és Aradi Márk átadták a Rákóczi Szövetség ajándékcsomagját a lelkes csoportnak.

A hétfői nap a városnézés került a középpontba, amelynek keretében elsőként a csapat a Hősök terére indult, hogy felfedezzék a Millenniumi emlékművet és megismerjék Budapest egyik legemblematikusabb helyszínét. Délután a Gellért-hegyet mászta meg a csoport, egy kellemes túra vezetett a Citadellához, ahonnan megcsodálhatták Budapest látképét. Az esti program keretében egy kézműves foglalkozáson vettek részt gyerekek, majd nyugovóra tértek a jó hangulatú nap után.

A negyedik napon korán kelt a csapat, mivel ezen a napon Kassa felé vették az irányt, ahol Hunyadi Péter idegenvezető segítségével ismerkedtek meg a város legfontosabb magyar vonatkozású történelmi emlékeivel.

Az első megálló a kassai Dómnál volt, ahol megismerték az épület történetét, majd felkereste a csoport II. Rákóczi Ferenc sírját a mauzóleumban, ahol közösen elénekelték a magyar himnuszt a nagyságos fejedelem tiszteletére. Ezt követően a csapat a Rodostói házat látogatta meg, ahol a fejedelem életét ismerték meg közelebbről. A város felfedezése után a csoport visszaindult Budapestre, ahová a késő esti órákban érkeztek meg, így nyugovóra tértek a fárasztó nap után.

Az ötödik napon délelőtt került sor a csoport parlamenti látogatására, ahol egy idegenvezető segítségével járták körbe az Országház épületét, és tekintették meg a Szent Koronát. A délután folyamán egy kis szabadidőt követően a Petőfi Irodalmi Múzeumba látogatott el a csoport, ahol egy interaktív tárlatvezetés segítségével nyertek betekintést a gyerekek Arany János és Petőfi Sándor munkásságába. Az irodalmi túrát követően a csoport egy Március 15.-i megemlékezésen vett részt, amelyet a II. kerület önkormányzata szervezett a Gábor Áron emlékműnél. Március 15.-re készülve az esti program keretében a csoport közösen készítette el a kokárdákat a másnapi ünnepre készülve.

Március 15-én Szentendrére utazott a társaság, ahol elsőként Papp Ábris idegenvezető irányításával fedezték fel a várost különböző híres történeteken keresztül. Délután a Skanzenben hagyományőrző játékokon vettek részt a gyerekek.

Pénteken reggeli után ismét útra kelt a társaság, Ópusztaszer és Szeged volt a napi program. Elsőként a Történeti Emlékparkba látogatott el a csoport, ahol megnézték Feszty Árpád híres körképét a Honfoglalásról. A lebilincselő élményt követően egy közel két órás kalandra indultak a résztvevők az Emlékpark múzeumában, ahol megtekintették a magyar történelem kiemelten fontos emlékeit és régészeti leleteit. Délután Szeged városában tettek egy rövid kirándulást, majd visszaindultak Budapestre.

A nyolcadik napon a résztvevők a Magyar Nemzeti Múzeumba látogattak, ahol egy múzeumpedagógiai foglalkozás által kerültek közelebb Mátyás király udvarához és korához. Korhű ruházatokat és eszközöket próbáltak ki, és egy korabeli pénzérmét is készítettek, amely örök emlék marad a gyerekeknek. A délután a Nemzeti Színházba indult a csoport, ahol az Egri Csillagokat tekintették meg, Vidnyánszky Attila rendezésében. Minden résztvevőnek hatalmas élmény volt, hogy magyar nyelven láthattak egy színházi előadást.

A kilencedik napon minden résztvevőnek szabad volt a programja, tekintettel a sűrű menetrendre, így mindenki megfelelőképpen feltudott készül az utazásra. és beszerezték az ajándékokat szeretteiknek. Az este egy búcsúprogram keretében, záróakkordként levetítettük a program során készült fényképekből összeállított rövid kisfilmünket is, majd egy fergeteges táncházzal búcsúztatták a fiatalokat.

Összességében megállapíthatjuk, hogy rendkívül sokszínű és értékes élményeket vihetünk haza valamennyien.

 

Megvalósult program:
 

2018. március 10., szombat

Érkezés, regisztráció
Vacsora
Program megnyitása

2018. március 11., vasárnap

Reggeli
Eszterházy János emlékünnepség
Budai Vár – „Mesés Várséta
Ebéd
Magyar Nemzeti Galéria
Vacsora
Ismerkedési est

2018. március 12., hétfő

Reggeli
Hősök tere       
Ebéd
Gellért-hegy
Vacsora
Kézműves foglalkozás

2018. március 13., kedd

Reggeli
Kassa 
Ebéd
Kassa
Vacsora 

2018. március 14., szerda

Reggeli
Parlament
Ebéd
Petőfi Irodalmi Múzeum
Vacsora
Esti Program

2018. március 15., csütörtök

Reggeli
Szentendrei városnézés
Ebéd
Szentendrei Skanzen
Vacsora 

2018. március 16., péntek

Reggeli
Ópusztaszer 
Ebéd
Szeged
Vacsora 

2018. március 17., szombat

Reggeli
Magyar Nemzeti Múzeum
Ebéd
Nemzeti Színház – Egri Csillagok c. előadás
Vacsora

2018. március 18., vasárnap

Reggeli
Szabad program
Ebéd 
Szabad program
Vacsora
Búcsúest

2018. március 19., hétfő

Reggeli
Hazautazás


 

Képgaléria: