Idén XXI. alkalommal valósult meg a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei Történelemtanár Tábora. A rendezvényre közel 90 középiskolai történelemtanár érkezett a Kárpát-medence minden régiójából. Legmesszebbről a sepsiszentgyörgyi, nagybecskereki és soproni résztvevők érkeztek. A tábor helyszíne a gyöngyösi Károly Róbert Diákhotel volt, amely már a korábbi években is gyakran vendégül látta a rendezvényt, így többen szinte úgy érezték, hazajöttek. Bár a helyszín néha változik, a résztvevők jelentős hányada évek óta visszatérő vendég, néhányan a kezdetek óta részt vesznek a táborban.

A történelemtanár tábor programja több részből áll, a délelőttöket a szakmai programok töltik ki. Az idei tábor meghívott előadói voltak Szakály Sándor (VERITAS Történetkutató Intézet), Oláh László (Pákozdi Katonai Emlékpark), Papp István (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára), Katona Csaba (MTA BTK Történettudományi Intézet), Schmidtmayer Richárd (Kuny Domokos Múzeum), Garadnai Zoltán és Farkas Andrea (Magyar Nemzeti Levéltár), valamint Takaró Mihály irodalomtörténész és T. Palágyi Márta irodalom és történelem szakos tanár. Az előadások témái között szerepelt Hunyadi Mátyás, Francois Mitterrand keleti nyitási politikája, Trianon, a Kádár- és Rákosi-korszak Magyarországa, a pákozdi csata, egy női napló a 19. századból, de a résztvevők betekintést nyerhettek az MNL és az ÁBTL levéltárpedagógiai programjaiba, valamint a Pákozdi Katonai Emlékpark programkínálatába is. A korábbi években felmerült az igény arra is, hogy a résztvevő történelemtanárok maguk is tarthassanak előadást kedvenc témájukról, korszakjukról. Így az egyik nap teljes egészében a résztvevői előadásokkal zajlott, ahol hallhattak a magyar királyi csendőrségről, a Rákóczi-szabadságharcról, Nagyvárad és Budapest építészeti fejlődéséről, vagy éppen a jászkunok magyarországi történetéről, de volt olyan pedagógus is, aki az iskolájukban működő ifjúsági szervezet életét és programjait mutatta be kedvcsinálóként. Az előadások mellett sor került egy könyvbemutatóra is, Jezsó Ákos személyesen mutatta be Megyek túlra című regényét, melynek központi témája a két világháború közötti felvidéki magyarság helyzete. A szakmai programok mellett teret kaptak a kirándulások is – Kékes-tetőre, Hollókőre, a feldebrői Árpád-kori templomba és az egerszalóki termálstrandra látogattak el a résztvevők, szabadidőben pedig a farkasmályi pincesort keresték fel többen, vagy tettek egy esti sétát Gyöngyös belvárosában. Az esti programok között szerepelt táncház, a Dubicz Pincészet borkóstolója, és az Óráról Órára ’56 című 1956-os forradalomról szóló dokumentumfilm is. A filmvetítést követően lehetőség volt annak rendezőjével, Molnár Csabával beszélgetni a film készítéséről, és annak az oktatásban való lehetséges felhasználásáról. A találkozót egy fergeteges péntek esti retro buli zárta.