A Diaszpóra Program keretében július 14. és 23. között megrendezett táborba 158 fiatal érkezett, az Amerikai Egyesült Államokból, Argentínából, Ausztráliából, Brazíliából, Kanadából, Spanyolországból, Uruguayból és Venezuelából. A tizen- és huszonéves fiatalok az első napokat Budapesten töltötték, majd közösen utaztak el Sátoraljaújhelyre, a tábor állandó helyszínére.

A csoport nagy része első alkalommal járt Magyarországon, Budapesten, ezért az első foglalkozáson a résztvevőknek egy közös rajzot kellet készíteniük, amelyen azt kellett megjeleníteniük, mit gondolnak, és milyen érezéseik vannak Magyarországgal kapcsolatban. Ezt a közös alkotást az utolsó napon kiegészítették, a végeredmény nagyon sok új élménnyel bővült.

A második nap az akklimatizálódásról szólt, hiszen többen is majdnem egy teljes napot utaztak, szükség volt az időzónaváltás miatti fáradtság kipihenésére. Az első két tematikus látogatás a Magyar Nemzeti Galériába és a Magyar Nemzeti Múzeumba vezetett, ahol múzeumpedagógiai foglalkozásokon és minden igényt kielégítő tárlatvezetésen vehettek részt a fiatalok. Ezután a Parlament következett, ahol szintén szakavatott idegenvezetőkkel, csoportonként mind a 158 fiatal alaposan megismerhette az Országházat.

A Szentendrei Skanzen szintén kiemelt helyszín volt. Itt a különböző kézműves foglalkozások segítették a magyar kultúrával való ismerkedést. A népi játékok, az igazi házi-, kemencés kenyér készítése, illetve a vajköpülés rejtelmeinek megtapasztalása testközelivé tette az élményt. Ezen felül egy izgalmas néprajzi előadást is meghallgathattak a fiatalok a vályogházak építéséről. A nap lezárásaként szabadprogram következett Budapesten.

Másnap Sátoraljaújhelyen finom ebéd és szakadó eső várta a táborozókat. Később helyszínre érkezett és üdvözölte a résztvevőket Csáky Csongor, a Szövetség elnöke, Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Szajkó Gábor, a sátoraljaújhelyi Rákóczi Szövetség helyi szervezetének elnöke, Felügyelő Bizottsági tag is.

A tábor tánctanárai és a zenészek bemutatkozása következett. Előbb Ragula Dalma és Farkas Gábor, ez után Bozsódi Borbála és Szente János, majd Fehér Noémi és Jánosi Attila mutatta be műsorát, amit Vizeli Bálint és zenekara, valamint Besenyei Viktória és zenekarának produkciója követett. A bemutatkozók sora a sátoraljaújhelyi Bokréta Művészeti Iskola növendékeinek bemutatójával zárult.

Következett az oktatás: előbb a tábortáncot próbálták, majd a tánctanárok ízelítőt adtak a táncanyagokból, és a résztvevők kiválaszthatták, hogy a hét folyamán melyik táncot szeretnék elsajátítani. A somogyi ugrós, az erdélyi palatkai és a vajdaszentiványi táncok közül lehetett válogatni.

Három csoportban, három próbateremben, három zenekarral és tánctanárpárral folyt az oktatás. Kísérő programként szerepelt népviselet bemutató, illetve a felnőttek borkóstolón vehettek részt, ahol megízlelhették Tokaj különlegességeit. Minden este táncházzal zárult.

Pénteken volt a kassai látogatás. A Szent Erzsébet-székesegyház előtt nagysikerű néptáncos villámcsődülettel lepték meg a fiatalok a járókelőket. Rendkívüli látvány volt, ahogyan közel 200 fiatal járta egyszerre a somogyi ugróst. A flashmobot követően a csoport a székesegyházban tiszteletét tette II. Rákóczi Ferenc síremléke fölött, amit rövid városnézés követett. A felvidéki Buzitán elköltött vacsora után a helyi magyar iskola épületében, udvarán az igazgatónő és a polgármester kalauzolta végig a csoportot. A kultúrházban a Buzitai Citerazenekar lányainak előadásában felvidéki népdalokat láthattak-hallhattak, Szeleczki Mónika mesemondása pedig képzeletben Palócföldre vitte a hallgatóságot. A kultúrműsor Jánosi Attila és Fehér Noémi tánctanárok bodrogközi néptáncbemutatójával ért véget, a napot pedig ezúttal is egy fergeteges táncház zárta.

A szombati gálaműsort kézműves foglalkozások és tábori Ki mit tud előzte meg, de volt még zsonglőrködés és rögtönzött divatbemutató is. A Gálaesten az ifjú táncosok vastapssal díjazták egymás produkcióit.