A III. Anyanyelvi Táborba 100 fiatal érkezett Baksra, köztük 11 olyan tizenéves, akik az Egyesült Királyságból és Kanadából érkeztek, a Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programja keretében. Ők a tábori időszak felét töltötték együtt a Kárpát-medencei magyar társaikkal.

Az augusztus 18. és augusztus 27. között tartott táborba a Törökbecséről, Óbecséről, Törökkanizsáról, Szenttamásról, Csókáról, a Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumból, és a Végvári Általános Iskolából jöttek a résztvevők. A tábor előadásai, csoportbeszélgetései olyan a jelentős magyar történelmi személyiségekről szóltak, mint Hunyadi Mátyás, Szent István, Kodály Zoltán, Petőfi Sándor, Puskás Ferenc és Jászai Mari.

Egy ismerkedő foglalkozás keretében a szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy egy közös rajz elkészítésével fejezzék ki azt, hogy mit is gondolnak Magyarországról, milyen érzéseket fűznek hozzá. Ezt az alkotást az utolsó nap kiegészítették, amely nagyon sok élménnyel gazdagodott a 10 nap folyamán. A foglalkozás végén a szervezők mindenkinek kiosztották a Rákóczi Szövetség ajándékcsomagját.

A diaszpóra csoport a Magyar Nemzeti Múzeumba is ellátogatott, ahol egy múzeumpedagógiai foglalkozás keretében tanulhattak Szent István koráról. A délután folyamán a résztvevők a Budai Várban a Mesterségek Ünnepe rendezvényen vehettek részt, amit egy különleges dunai hajókirándulás követett.

Augusztus 20-án délelőtt a Szentendrei Skanzenbe látogatott el a csoport, ahol rendkívül sokféle program várta a látogatókat az ünnep alkalmából. Vacsora után felfokozott hangulatban indult a társaság a Kossuth térre, ahol az Országház Duna felőli lépcsőjéről tekinthették meg az ünnepi tűzijátékot.

 Másnap parlamenti látogatás is volt, az Országház épületében megtekinthették a Szent Koronát is, délután pedig a Hősök terével és annak történetével ismerkedett meg a lelkes társaság.

Másnap már az állandó táborhelyszínre, a baksi Krónikás Park Fogadóba érkezve a kora este kiscsoportos ismerkedéssel telt. A vacsorát követő ünnepélyes megnyitón Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség elnöke, valamint Szili Katalin miniszterelnöki megbízott köszöntötte a fiatalokat. Az este tábortánc-tanulással és közös játékkal telt.

A hét során volt szegedi kirándulás, Mészáros Kiss Tibor tanár úr irányításával városfelfedező sétával, látogatással a Szegedi Szalámi- és Paprikamúzeumba, ahol bepillantást nyertek az élelmiszerek gyártási folyamatába. Este a Lajta-Szeret Egyesület fantasztikus táncházi hangulatot varázsolt, melyet még az eső sem tudott megtörni. A gyerekek esőben, kicsit vizesen, de annál nagyobb lelkesedéssel táncoltak és énekeltek.

A péntek az anyanyelvi foglalkozások jegyében telt, a délutánt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban töltötték a fiatalok, ahol elsőként megcsodálták a Feszty Körképet, majd hagyományőrző foglalkozásokon vettek részt. Éjszaka a Csillagösvény Labirintus sövénylabirintusában is bolyonghattak a táborlakók.

A szombati zárónapon vizes csapatversenyek, métabajnokság, barantabemutató és sok más csapatjáték volt a programkínálatban. A vállalkozó szellemű táborozók a Ki mit tud keretében is megmutathatták tudásukat. A program legleleményesebb előadását két fiatal Temes-megyei legény nyújtotta, akik rockballadát írtak a fogadó házigazdájáról.