A Rákóczi Szövetség szervezésében idén már harmadik ízben utazhattak felvidéki, kárpátaljai, valamint a diaszpórából – az Amerikai Egyesült Államokból, Argentínából, Ausztráliából, Brazíliából és Németországból – érkező magyar fiatalok a Misszió Tours utazási iroda által üzemeltetett Boldogasszony Zarándokvonaton az összmagyarság világszerte legnagyobb keresztény rendezvényére, a csíksomlyói búcsúba. A Rákóczi Szövetség jóvoltából idén mintegy 250 határon- és tengerentúli magyar fiatal zarándokolt a búcsújáró kegyhelyre, hogy átélje a semmihez sem hasonlítható lelki és kulturális élményt.

A Boldogasszony Zarándokvonatra idén a nyugat-felvidéki résztvevők Győrben és Komáromban, a kelet-felvidékiek és kárpátaljaiak, valamint a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborból érkező diaszpóracsoport Püspökladányban szállt fel. A Rákóczi Szövetség munkatársai a budapesti Keleti pályaudvaron csatlakoztak a résztvevőkhöz.

A zarándokvonatot a helyiek többek között Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely és Gyergyószentmiklós vasútállomásán is ünnepélyesen fogadták, több helyen felcsendült a magyar és a székely himnusz. A megható fogadtatások a középiskolás és fiatal felnőtt korú résztvevőkben mély nyomot hagytak. A résztvevők a késő esti órákban érkeztek a gyergyószentmiklósi, csíkmadarasi és csíkszeredai szálláshelyekre.

A zarándoklat első napján a zarándokvonat utazói Gyimesbükkre látogatottak, ahol festői környezetben vettek részt a helyi általános iskola előadásán és az ezt követő szentmisén. Ezt követően megtekintették az ezeréves határt és az itt található Rákóczi-vár romjait.

A zarándoklat második napján került sor a Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartott ünnepi szentmisére, melynek szónoka az idei évben Pál József Csaba temesvári megyéspüspök volt. A résztvevők a világ minden sarkából összesereglett, több százezer magyar zarándok társaságában kérték a Szűzanya oltalmát.

Pünkösdvasárnap Gyergyószentmiklóson a zarándokok ünnepi szentmisén vettek részt. Ezt követően a zarándokvonat a város vasútállomásáról kezdte meg útját az anyaország felé – még az esti határátlépés előtt a nagykárolyi állomáson összegyűlt ünneplő tömeg szívélyes fogadtatása okozott a résztvevőknek igazi meglepetést.  A zarándokok a négynapos út végeztével lelkiekben feltöltődve, örök élményekkel és emlékekkel tértek haza.

Képgaléria: