A Rákóczi Szövetség második alkalommal hirdeti meg, 2017 tavaszán középiskolai ifjúsági szervezetei számára „Kárpátaljai Kirándulás” elnevezésű programját.

A program célja a kárpátaljai városok, várak magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyeinek felkeresése és megismerése. A Rákóczi Szövetség fontosnak tartja mindemellett, hogy a Kárpát-medencei középiskolai ifjúsági szervezeteinek diákjai megismerjék egymást és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen.

A kirándulás időpontja: 2017. május 19-21. (péntek, szombat, vasárnap)

A három napos kirándulás autóbusszal történik. A programra a csatolt listában szereplő középiskolai szervezetek jelentkezhetnek.

Egy szervezet 6 fővel jelentkezhet (5 diák és egy tanár). A diákok minden esetben csak kísérő tanárral jelentkezhetnek és vehetnek részt a programon (a résztvevők száma 150 fő, 100 fő Magyarországról, Felvidékről és Partiumból, illetve 50 fő Kárpátaljáról).

Túljelentkezés esetén a jelentkezési sorrend dönt. Részletes információkat a jelentkezést követően küldünk.

Jelentkezési határidő: 2017. május 10. (szerda)

Jelentkezni az alábbi online űrlap kitöltésével lehet:

http://www.rakocziszovetseg.org/hu/jelentkezesi_lap_karpataljai_kirandulas_2017_tavasz

A kiránduláson térítésmentesen vehetnek részt a kirándulók. Az utazás, szállás, ellátás, belépők költségét a Rákóczi Szövetség magára vállalja. (Az egyénileg intézendő utasbiztosítást és az indulás helyszínére történő eljutást a résztvevők maguk állják!) A kirándulásra összesen három autóbuszt indítunk, a jelentkezők számától függően Budapestről és Nyíregyházáról A kirándulás résztvevői 2017. május 19-én, pénteken 07:00 órakor indulnak Budapestről, valamint 9:30 órakor Nyíregyházáról. A kárpátaljai résztvevők Beregszászon csatlakoznak a csoporthoz.

FIGYELEM!

A magyarországi, felvidéki és partiumi résztvevők számára a határátlépéshez útlevél szükséges. (A személyi igazolvány nem elegendő!) Kérjük, idejében gondoskodjanak az úti okmány beszerzéséről!

További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától, illetve Petrovay Lászlótól kérhető a +36306971048-as telefonszámon, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

 

Kárpátaljai Kirándulás