Március 18-án az aszódi evangélikus és az ipolysági katolikus iskolák tanulói közösen emlékeztek az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc hőseire Ipolyságon. A csoportot elkísérte Veizer Valéria Igazgatónő, valamint Dr. Péterfi Gábor, a Rákóczi Szövetség iskolai vezető tanára. Előzetes egyeztetés alapján május végén a Szövetség két munkatársa, Gáspárdy László és Aradi Márk ellátogattak iskolánkba és előadást tartottak a Rákóczi Szövetség programjairól. Mindez azért is volt kiemelten fontos, mert a 2018/2019-es tanévben legtöbb Rákóczis diákunk elballagott, így aktuálissá vált az iskolai csoport újjászervezésé. Először vettünk részt a középiskolás nyári táborban, egy diákunk élménybeszámolójából idézünk: Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat a tábor alatt, sok élménnyel és barátsággal gazdagodtunk. Szívből ajánljuk a tábort diáktársainknak!” Iskolai szervezetünk novemberben Selmecbánya nevezetességeit tekintette meg. A Szövetség egyik célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a történelmi Magyarország azon régióira, melyek 1920 óta már nem a mai Magyarországhoz tartoznak. Decemberben Hajdúszoboszlón találkoztak a Rákóczi Szövetséghez tartozó iskolák intézményvezetői és vezetőtanárai. Először képviseltettük magunkat iskolai szinten ezen a rendezvényen. Hasznos volt a találkozó, jó volt látni, hogy a Kárpát-medencében működő iskolai szervezetek milyen sokféle módon szólítják meg a fiatalokat. Idén sikerült az iskolai szervezetünket újjászervezni, hálásak vagyunk a Rákóczi Szövetségnek, hogy két látogatással is segítették ezt a folyamatot. A testvériskolai kapcsolatunk Ipolysággal nagyon jól működik. Köszönjük, hogy a Diákutaztatási Program támogatása révén ezek a találkozások, közös ünnepségek megvalósulhattak!