Szervezetünk idén ünnepelte tizedik születésnapját, nagyon mozgalmas évet tudhatunk magunk mögött. Az év során programjaink több mint 1000 résztvevőt vonzottak, emellett több ezer emberrel kerültünk kapcsolatba a különböző megjelenések, bemutatkozások révén. Továbbá több mint egy tucat szervezettel sikerült közvetlen kapcsolatot kialakítani az év során, mely kapcsolatok közös programokban, tapasztalatcserékben és találkozásokban nyilvánultak meg. Végül, de nem utolsó sorban közösségünk jelenleg közel 60 aktív taggal rendelkezik. Januárban iskolánkban üdvözölhettük Tóth Péter Lórántot, aki József Attila előadásával nyűgözte le iskolánk diákjait. A teltházas eseménynek hatalmas sikere volt. Segesvári barátainknál hét-hét, a nagyváradiaknál három-három napot tölthetnek el kölcsönösen a küldöttségek. Ezek az alkalmak remek lehetőséget biztosítanak új barátságok létesítésére, egymás iskolarendszerének és életkörülményeinek megismeréséhez. Egyik legsikeresebb programunk talán a Gyúrjuk körbe a Kárpát-medencét rendezvény volt. Vendégeink többek között Csapról, Nagyváradról, Rimaszombatról, Budapestről, Mezőberényből és Balassagyarmatról érkeztek, hogy megismerjék a hungarikum csabai kolbász elkészítését. A Városi Ifjúsági Parlament rendezvényen közel 400 diák előtt, a nagyszínpadon mutathattuk be a Szövetség munkáját és életét, valamint Kovács Ákos, szervezetünk elnöke részt vehetett az eseményt záró pódiumbeszélgetésen. Szervezetünkben sokéves hagyomány, hogy részt veszünk a Csabai Kolbászfesztivál diák kolbászgyúró versenyén. A legyártott kolbász igazán ízletesre sikerült, egyik csapatunk különdíjat érdemelt ki. A Kolbászfesztivál zárónapján megtöltöttük a frissen felújított Magtár Ifjúsági Központot. Kerek születésnapunk okán elültettünk egy emlékfát és kiállítottuk az elmúlt tíz év legszebb pillanatait és előadásokat is rendeztünk. Az adventi készülődés ideje alatt csapatunk 130 cipős dobozt és jelentős pénzadományt gyűjtött össze a mezőségi Válaszút szórványkollégiuma számára.