2020. szeptember 24-én, csütörtökön Lőrinc Brigitta, a Rákóczi Szövetség munkatársa és Nagy Domonkos István szervezetfejlesztési és informatikai igazgató ismét útnak indultak, hogy a Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola részéről érkezett kedve és titokzatos meghívásnak eleget tegyenek.

Szegedre érkezve a nap programja Horváth Attila Levente igazgató úr irodájában indult, ahol a Szövetség munkatársai tájékoztatták az intézmény jelenlévő vezetőit, vezető tanárait a Szövetség által kínált aktuális lehetőségekről, az idei őszi tervekről. Az egyeztetés jó hangulatú beszélgetéssel ért véget. Ezután Bíró Kata, a középiskolai szervezet elnöke és a Szövetség munkatársai az iskola csoportjával a Tisza partra indultak, ahol a szervezet "Egy irányba evezünk" jelmondatú pályázati ötletének "pilot" eseményére került sor. Itt a vízi sport telepre érve, rövid eligazítást és bemelegítést követően a kb. 20 fős csoport sárkányhajóba szállt, hogy a fenti jeligének megfelelően szó szerint és átvitt értelemben is kulturális betétekkel tarkított közös tiszai evezésen vegyenek részt.

A verseléssel, énekléssel és a szegedi tiszapart nevezetességeinek megismerése könnyűvé tette az evezést, a hajóban ülők vidáman léptek ismét partra, ahol zsíroskenyérrel ért véget a program.

A Szövetség munkatársai innen Kiskunhalas felé folytatták útjukat, ahol a Kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója, Téglás László és a középiskolai szervezet vezetője, Kun Hajnalka fogadták őket. A baráti hangvételű egyeztetés során szó esett a pályázati lehetőségekről, a Szövetség új vlogjáról és az idei, online formában megrendezendő Gloria Victis ünnepségről is, melyekbe az iskola lehetőség szerint szeretne bekapcsolódni.