A Felvidéken 2010 óta nem csökken sem a magyar iskolaválasztók száma, sem a számaránya. Több felvidéki régióban egyértelmű növekedés tapasztalható. Ugyanezek a tendenciák elmondhatók Kárpátaljáról és Erdély több régiójáról is, valamint a Délvidéken is egyre gyakrabban hoznak jó döntést.

A külhoni régiókban a következő hetekben kell döntést hozniuk a szülőknek arról, hogy iskolakötelessé váló gyermeküket milyen nyelvű iskolába íratják. A családok gyermekük számára választhatnak szülőföldjükön magyar vagy államnyelvű oktatást.

Az előttünk álló időszakban a Szövetség intenzív kampányba kezd, hiszen a döntés egyszeri és életre szól. A cél érdekében december folyamán 20 000 magyarul beszélő óvodásnak küldte el Mátyás az igazságos című mesekönyvét a szülőket bátorító levelével együtt a szervezet.

 

Elindult a Szövetség Kárpát-medencei Mozgó Mozija is, amely áprilisig több mint száz településre jut el, kicsiknek és nagyoknak vetít magyar meséket és filmeket, az iskolaválasztást tematizáló kisfilmekkel együtt.

A Rákóczi Szövetség megígéri a szülőknek, hogy gyermekük magyar iskolába íratásakor egy jó minőségű iskolatáskát kapnak, valamint a szeptemberi tanévkezdést követően számíthatnak a magyar összefogást jelképező ösztöndíjra helyes és felelős döntésük elismeréseként.

A magyar iskola jobb érvényesülést jelent, mert több tudást, több ismeretet nyújt, hiszen két nyelvet, két kultúrát tanít. Az ismeretek megszerzésének leghatékonyabb módja az anyanyelven történő tanulás. A magyar iskola kialakítja a gyermek biztos identitását, ami abban segíti, hogy szűkebb és tágabb közösségében otthon érezhesse magát. Ezért arra kérjük a külhoni magyar családokat, válasszanak iskolakötelessé váló gyermeküknek magyar iskolát!

A média képviselőit arra kérjük, hogy segítsék a külhoni magyar iskolaválasztás népszerűsítését!

 

 

 

A külhoni magyar családok gyermekük számára választhatnak szülőföldjükön magyar vagy államnyelvű oktatást. A magyar iskola nagyobb érvényesülést jelent, mert több tudást, több ismeretet nyújt, hiszen két nyelvet, két kultúrát tanít. Az ismeretek megszerzésének leghatékonyabb módja az anyanyelven történő tanulás. A magyar iskola kialakítja a gyermek biztos identitását, ami abban segíti, hogy szűkebb és tágabb közösségében otthon érezhesse magát. Ezért arra kérjük a külhoni magyar családokat, válasszanak iskolakötelessé váló gyermeküknek magyar iskolát.

 

 

 

A Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programja keretében, december 13. és 22. között 130 diaszpórában élő magyar fiatalt lát vendégül.

Az Argentínából, Brazíliából, Új-Zélandról, Dél-Afrikából, az Egyesült Államokból és Ausztráliából érkező magyar gyökerű diákok, az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó kulturális programokon, népi műhely foglakozásokon, hagyományos disznótoron vehetnek részt számos egyéb program között. 

A Szövetség fontosnak tartja, hogy a hazánktól sok ezer kilométerre élő magyar származású fiatalok megismerjék kultúránkat és hagyományainkat, illetve kontinenseken átívelő kapcsolatokat alakítsanak ki a világ és a Kárpát-medence magyarsága között.

A Rákóczi Szövetség a Magyar Diaszpóra Tanács kérése alapján, a Magyar Kormány támogatásával 2018-ban 16 programidőszak során csaknem ezer, 10 és 29 év közötti diaszpórában élő magyar fiatalnak biztosított lehetőséget magyarországi tanulmányútra.

A sikeresnek tekinthető program jövőre is folytatódik. További információ és a jelentkezés részletei a Szövetség honlapján találhatók: https://www.rakocziszovetseg.org/diaszpora

A diaszpórából érkező fiatalok budapesti tartózkodása idején szívesen adunk lehetőséget a sajtónak interjúk, riportok készítésére.

Köszönjük, hogy hírt adnak az eseményről!

Duna-díjat kapott a Rákóczi Szövetség. A Szövetséget Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes méltatta és adta át a díjat Dobos Menyhérttel a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójával együtt.
Köszönjük a Rákóczi Szövetség minden tagja és támogatója nevében!

 

A videóösszeállítást a Rákóczi Szövetség kisfilmjeiből a Duna Televízió szerkesztette.

Képgaléria:

Karácsonyig a Kárpát-medence közel ezer településén, 20 ezer magyarul beszélő óvodás kapja meg azt a Mátyás király mesekönyvet, melynek részét képezi a szülőket megszólító és magyar iskolaválasztásra bátorító levél.

A Rákóczi Szövetség hosszú évek óta elkötelezett a határon túli magyar közösségek magyar iskolaválasztásában, meggyőződve arról, hogy a magyar iskola mind a gyermek felnőttként remélt boldogulása, mind a magyar közösségek megmaradása szempontjából a legfontosabb.

Az iskolaválasztási kampány sikere érdekében az ősz folyamán négy óvodapedagógus találkozót szervezett a Szövetség 600, a magyar iskolaválasztás tekintetében kulcspozícióban lévő óvónő részvételével.

A programban érintett óvodák részére egy pályázatot is meghirdetett a Rákóczi Szövetség azzal a céllal, hogy a karácsonyi időszakban minél több színvonalas közösségi eseményre kerüljön sor, ahol a gyermekek ajándékai átadhatók a szülőknek szóló üzenettel együtt.

November 23-ig 200 Kárpát-medencei magyar óvoda vagy magyar óvodai csoport nyújtotta be pályázatát, közülük 186 pályázat támogatásáról döntött a Szövetség 19 825 000 forint értékben. 

A Magyar Iskolaválasztási Program érinti a teljes Felvidéket, Kárpátalját és Vajdaságot, Erdélyben és Partiumban Máramaros, Bihar, Arad, Temes, Fehér, Beszterce-Naszód megyéket, illetve Torda és Dés régióját.

Az ajándékot és a szállítást összefoglaló kisfilm itt érhető el. 

 

Köszönjük kampányunk segítését!