A Rákóczi Szövetség és a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2018. augusztus 12-19. között első alkalommal szervezi meg a Kárpát-medencei Színjátszó Táborát

A táborba olyan diákok jelentkezését várjuk, akik mindamellett, hogy tagjai a Rákóczi Szövetségnek, kedvet éreznek a színjátszás iránt. A tábor ideje alatt a diákok megismerkednek a színjátszás alapjaival, betekintést nyernek a művészeti ág rejtelmeibe. A tábor idején a délelőttök előadásokkal, kulturális- és sportprogramokkal telnek, a délutánokon és az esti órákban közös színházi próba zajlik a Vörösmarty Színház művészeivel.

Székesfehérvár főterén, a középkori koronázótemplom helyszínén II. András korhű koronázását idézik meg 2018. augusztus 18-19-én 4000 fős közönség előtt. A táborban résztvevő diákok a királykoronázási produkció szereplőiként kapcsolódnak be az előadásba. Az előadás bemutatójára a táborozók családtagjai is meghívást kapnak.

(Az I. Kárpát-medencei Színjátszó Tábor résztveőit meghívásos alapon választja ki a  Rákóczi Szövetség és a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezetősége, minden meghívottat e-mailben értesítettünk.)

További információval Pandy Rita, a Rákóczi Szövetség munkatársa (tel: +36 30 578 4554, e-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.) készséggel áll rendelkezésére!

Jelentkezni az alábbi online űrlap kitöltésével lehet:

Page 1 of 13

Felvidéki Séta 2018 tavasz copy copy

Invalid Input
Invalid Input
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Érvénytelen e-mail címet adott meg!
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Érvénytelen irányítószámot adott meg!

Kérjük, írja be a következő betűket
Nem megfelelő értéket adott meg!