A Rákóczi Szövetség 2018. szeptember 28-30. között szervezi meg középiskolai ifjúsági szervezetei számára a Kárpátaljai Kirándulás elnevezésű programját.

A program célja a kárpátaljai városok, várak magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyeinek felkeresése és megismerése. A Rákóczi Szövetség fontosnak tartja mindemellett, hogy a Kárpát-medencében élő magyar diákok megismerjék egymást és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen.

A kirándulás időpontja: 2018. szeptember 28-30.

Egy szervezet 6 fővel jelentkezhet (5 diák és 1 tanár). A diákok minden esetben csak tanáron keresztül jelentkezhetnek a programra (a résztvevők száma 100 fő).

Túljelentkezés esetén a jelentkezési sorrend dönt, illetve előnyt élveznek azok az iskolák, akik a tavaszi kiránduláson nem vettek részt. Részletes információkat a jelentkezési határidő után küldünk.

Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 19. (szerda)

A kiránduláson térítésmentesen vehetnek részt a kirándulók. Az utazás, szállás, ellátás, belépők költségét a Rákóczi Szövetség magára vállalja. (Az egyénileg intézendő utasbiztosítást és az indulás helyszínére történő eljutást a résztvevők maguk állják!) A kirándulásra összesen két autóbuszt indítunk. A kirándulás résztvevői 2018. szeptember 28-án, pénteken 8 órakor indulnak Budapestről, 11.30-kor pedig Nyíregyházáról. A kárpátaljai résztvevők Makkosjánosin csatlakozhatnak a csoporthoz.

FIGYELEM!

A résztvevők számára a határátlépéshez útlevél szükséges. (A személyi igazolvány nem elegendő!) Kérjük, idejében gondoskodjanak az úti okmány beszerzéséről!

További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától, illetve Csenger Orsolyától kérhető a +3630 322 32 93-as telefonszámon, vagy a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen.

Jelentkezni az alábbi online űrlap kitöltésével lehet:

Page 1 of 8

Kárpátaljai Kirándulás 2018 copy

Invalid Input
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Érvénytelen e-mail címet adott meg!
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Érvénytelen irányítószámot adott meg!

Kérjük, írja be a következő betűket
Nem megfelelő értéket adott meg!