A Rákóczi Szövetség évtizedek óta szervez anyanyelvi táborokat a 7-14 év közötti korosztály számára azzal a céllal, hogy a gyermekek identitásukban megerősítve olyan meghatározó élményeket szerezzenek, melyek végigkísérhetik őket életük során.
2019. július 29. és augusztus 3. között gyermekkacajtól volt hangos a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközt. Közel 500 általános iskolás diák érkezett Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély szórványterületeiről. Az idei évben először moldvai csángó gyermekek is részt vettek a táborban.
A megnyitón Csáky Csongor elnök úr köszöntő szavait követően a gyermekek csillogó szemmel és gyermeki lelkesedéssel közösen vonták fel a nemzeti lobogót, ezzel is jelezve, hogy megérkeztek és birtokba vették a tábort.
A táborozók a hét során felfedezték Boldogkő várának mesés titkait, túráztak a Megyer-hegyi Tengerszemnél, kézműves foglalkozásokon, anyanyelvi foglalkozásokon, vagy épp mesemondó délutánon vettek részt. A focibajnokságon a fiúk megvillanthatták focitudásukat, míg a lányok jókedvűen énekelhettek a hajfonó sarokban. A táncház meghatározó pontja volt a tábornak, hisz a moldvai csángó gyermekek tanították az énekeket és táncokat táborozótársaik számára.
A gyermekek számtalan kiránduláson, anyanyelvi foglalkozáson vettek részt, melynek köszönhetően felismerték, hogy bár más-más iskolából, más országból érkeztek, mégis közös az anyanyelvük, közös a kultúrájuk.
A táborba a Kárpát-medence szórvány vidékeiről és csángóföldről érkeznek résztvevők.
Az általános iskolás korú diákok Felvidékről Mátyusföldről, Zoboraljáról, a Nagykürtösi járás nyelvhatár vidékéről, gömöri és ungvidéki szórványtájakról érkeznek, Kárpátaljáról Felső-tiszavidéki településekről, Erdélyből Máramaros, Szilágy, Arad és Temes megyéből, valamint a vajdasági Bánát szórvány helyeiről.
Az idei évben először moldvai csángó gyermekek is bekapcsolódnak a táborba.
A rendezvény célja, hogy a táborozó gyermekek nyelv és kultúra ismeretét fejlessze, kapcsolataikat erősítse, és a felhőtlen jó hangulatú együttlét mellett, életre szóló élményeket szerezhessenek.
A programban a korosztályt megszólító kulturális programok, anyanyelvi foglakozások, hagyományőrző foglalkozások, sportprogramok, kirándulások szerepelnek.
A táborba mások mellett ellátogat Szili Katalin és Járai Zsigmond, miniszterelnöki megbízottak.
Köszönjük, hogy hírt adnak a rendezvényről!
Mintegy 300 Kárpát-medencei Pedagógus érkezik a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontba, ahol egy héten keresztül a kapcsolatépítés és kikapcsolódás mellett szakmai és kulturális programok várják az ide érkezőket.
A Rákóczi Szövetség 1998 óta szervez Kárpát-medencei történelemtanároknak, és 2013 óta a magyar nyelv és irodalom szakos tanároknak nyári táborokat. Idén először egy helyszínen és egy időpontban valósulhat meg a rendezvény, olyan módon, hogy a tanárok a közös programok mellett szaktárgyuknak megfelelő előadásokat és foglalkozásokat választhatnak. A magyar nyelv és irodalom szakos tanárok programját a Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesülete fogja össze.
Köszönjük, ha hírt adnak a rendezvényről!
A Szövetség Diaszpóra Programja idén több mint ezer nagyvilágban élő magyar fiatalnak segít abban, hogy magyarországi tanulmányúton vehessen részt.
Az Izraelből érkezett fiatalok a főváros mellett felkeresnek több dél-erdélyi és vajdasági települést, köztük Temesvárt és Szabadkát, de ellátogatnak Siófokra és Tihanyba is. A program célja, hogy fiatalok megismerjék azokat a helyeket, ahonnét őseik származnak és erősíteni, fejleszteni tudják magyar nyelv és kultúra ismereteiket a kapcsolatépítés mellett.
A július 19- én érkezett izraeli fiatalokkal készült kis videó itt tekinthető meg: https://youtu.be/Tg9lJ8iRLpE
A Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programja 2016 óta zajlik a Magyar Diaszpóra Tanács kérése alapján, a Magyar Kormány támogatásával.
Köszönjük, ha hírt adnak a rendezvényről!
A Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontjába július 15-én több mint 350 nagyvilágban élő magyar fiatal érkezett.
Az egy hetes rendezvényt július 16-án, 17 órakor a Rákóczi Szövetség elnökével, Csáky Csongorral együtt Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, valamint Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselő nyitotta meg egy színes műsor keretében. Fellépett a hajdúnánási Aranyszalma Néptáncegyüttes, és az Argentínából, Buenos Airesből érkezett Regös Néptánegyüttes tagjai magyarbődi énekeket adtak elő.
A résztvevők Ausztráliából, az Egyesült Királyságból, Csehországból, Új-Zélandról, Olaszországból, Franciaországból, Svédországból, Spanyolországból, Ausztriából, az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Argentínából, Brazíliából, Venezuelából és Uruguayból érkeztek.
A tábor az anyanyelv, a néptánc és a sport köré szerveződött azzal a céllal, hogy a táborozók identitását, nyelv- és kultúraismeretét, valamint kapcsolataikat erősítse, fejlessze. A programban sok más mellett kassai és sárospataki kirándulás, hagyományőrző foglalkozások és bemutatók, sportprogramok - a sárkányhajózástól a biciklitúráig – és számos kulturális és szórakoztató elem szerepelt.