A Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontjába július 15. és 24. között több mint 350 nagyvilágban élő magyar fiatal érkezik.
Az egy hetes rendezvényt július 16-án 17 órakor a Rákóczi Szövetség elnökével, Csáky Csongorral együtt Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa nyitja meg egy színes műsor keretében.
A résztvevő fiatalok Ausztráliából, az Egyesült Királyságból, Csehországból, Új-Zélandról, Olaszországból, Franciaországból, Svédországból, Spanyolországból, Ausztriából, az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Argentínából, Brazíliából, Venezuelából és Uruguayból érkeznek.
A tábor az anyanyelv, a néptánc és a sport köré szerveződik azzal a céllal, hogy a táborozók identitását, nyelv- és kultúraismeretét, valamint kapcsolataikat erősítse, fejlessze. A programban sok más mellett kassai és sárospataki kirándulás, hagyományőrző foglalkozások és bemutatók, sportprogramok - a sárkányhajózástól a biciklitúráig – és számos kulturális és szórakoztató elem szerepel.
A rendezvényen tiszteletét teszi július 19-én délután Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott is.
Köszönjük, hogy hírt adnak a rendezvényről!
Megjelent a Rákóczi Hírvivő idei második száma, melyben a március óta eltelt időszak eseményeiről, programjairól szeretnénk számot adni, egyúttal olvashat nyári programjainkról is.
A Hírvivőt az alábbi képre kattintva nyithatja meg.
Hetedik alkalommal jeleníti meg a székesfehérvári Vörösmarty Színház a középkori koronázások eseményét, és a hozzá kapcsolódó királylegendákat. Idén IV. Béla koronázását és életének epizódjait mutatják be augusztus közepén. A színdarabba mintegy 80 határon túli középiskolás kapcsolódik be a Kárpát-medencei Színjátszó Táborunk keretében.
Ilyen volt az Összmagyar Középiskolás Tábor
20. alkalommal „találkoztak magyar diákok és tanárok” a sátoraljaújhelyi Magyar Kálváriánál. A 2019. július 1-7. között zajló rendezvényen képviseltette magát az egész Kárpát-medencei magyar fiatalság, illetve 20 diaszpórából érkező magyar is részt vett a táborban.
A Rákóczi Szövetség tulajdonában álló Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont adott otthont a rendezvénynek.
A tábor hétfői megnyitóján Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd háláját fejezte ki Szajkó Gábornak, a tábor alapítóatyjának a 20 év áldozatos munkájáért.
Kedden a tábor egyik fele Kassára és Füzérre látogatott, ahol játékos kincskereséssel felkeresték a Rodostói házat, a Szent Erzsébet dómot, Márai-házat és az Óváros fontosabb magyarvonatkozású emlékeit, majd a hazafelé tartó úton a füzéri vár falairól gyönyörködhettek a zempléni tájban. A résztvevők másik fele eközben Széphalomra kirándult, ahonnan Magyarország legszebb természeti csodájához, Megyer-hegyi Tengerszemhez utaztak.
Szerdán különböző sport-, ügyességi- és műveltségi vetélkedőkön mérték össze tudásukat a diákok. Nagy küzdelmet hoztak a foci, kosár és röplabdaversenyek, de nehéz dolga volt a zsűrinek a szavalóverseny eredményhirdetésénél is, mert jobbnál-jobb előadásokat hallgathattak, amibe a Szövetség munkatársai is bekapcsolódtak. A délelőtt folyamán együtt métázott a fiatalokkal Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár. Délután a Középsuli.hu tartott közönségtalálkozót a tábor területén.
Csütörtökön Nagyszelmencre a kettévágott faluba látogattak el a résztvevők és ismerkedtek meg a környék történelmével. A táborba visszatérve Kubiszyn Viktor, író tartott előadást a fiataloknak.
Az estét a Boróka Néptáncegyüttes táncháza zárta, illetve a csapatok legügyesebb diákjai kvízesten mérték össze tudásukat.
Pénteken a keddi nap mintájára, csak fordított csapatokkal, kassai és sárospataki kirándulásra került sor.
A tábor utolsó teljes napján a hagyományőrzéssel ismerkedtek a diákok: építettek jurtát, íjászkodtak és kézműveskedtek. Délután megmászták a Magyar Kálváriát, ahol együtt elénekelték a Himnuszt.
A napot és a tábort egy fergeteges búcsúest zárta, ahol először a csapatok bemutatták a hét legjobb pillanatait: volt tánc, vers, ének, majd a versenyek és vetélkedők helyezttejeit értékelték a szervezők.
Vasárnap reggelre csak egy gyors reggeli és a könnyes búcsúzás maradt, azzal a reménnyel, hogy legkésőbb a jövő évi táborban viszontláthatják egymást a résztvevők, de a tapasztalatok azt igazolják, hogy a táborok közötti időben is rendszeresen tartják a kapcsolatot a diákok és ebben a határok sem jelentenek akadályt.
4500 diákot és tanárt várnak a Rákóczi Szövetség nyári táborai a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból
A Rákóczi Szövetség tulajdonában lévő sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont a június 4-i nemzeti összetartozás napi eseményen Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében nyitotta meg kapuit a Rákóczi Szövetség vendégei számára.
A Szövetség arra törekszik, hogy az idei Rákóczi-emlékév nyarán és azt követően is az idelátogató fiatalok számára a nemzeti összetartozást szimbolizálják azok a táborok, események, amelyek Rákóczi földjén zajlanak.
2019. július 1-jétől egészen augusztus végéig az általános iskolásoknak szóló anyanyelvi táborok, a középiskolásokat és egyetemistákat megszólító táborok, valamint a tanároknak szervezett képzések és együttlétek szolgálják a kapcsolatépítést, az identitás erősítését és a pihenést.
A Rákóczi Szövetség nyári rendezvényeibe 4500 táborozó kapcsolódik be, akik a Kárpát-medence régióiból és mintegy ezren a diaszpórából érkeznek.
Az egyes nyári táborokba a tudomány, a közélet, a gazdaság és a művészvilág számos képviselője is ellátogat.
Időpont |
Rendezvény |
Helyszín |
Résztvevők száma |
|
1. |
2019. június 4. |
Nemzeti Összetartozás Napja |
Sátoraljaújhely |
1000 |
2. |
2019. július 1-7. |
I. Összmagyar Középiskolás Tábor |
Sátoraljaújhely |
450 |
3. |
2019. július 6-10. |
Anyanyelvi Tábor |
Baja |
100 |
4. |
2019. július 15-24. |
I. Diaszpóra Tábor (Néptánc, Sport, Anyanyelvápolás) |
Sátoraljaújhely |
450 |
5. |
2019. július 19-25. |
Diaszpóra Program - Izraeli csoport |
Budapest, Dél-Erdély, Vajdaság |
45 |
6. |
2019. július 22-27. |
Kárpát-medencei Pedagógus Tábor |
Sátoraljaújhely |
450 |
7. |
2019. július 29-augusztus 3. |
Anyanyelvi Tábor |
Sátoraljaújhely |
450 |
8. |
2019. augusztus 5-10. |
II. Összmagyar Középiskolás Tábor |
Sátoraljaújhely |
450 |
9. |
2019. augusztus 12-21. |
II. Diaszpóra Tábor (Néptánc, Sport, Anyanyelvápolás) |
Sátoraljaújhely |
450 |
10. |
2019. augusztus 6-22. |
Kárpát-medencei Színjátszó Tábor |
Székesfehérvár |
80 |
11. |
2019. augusztus 19-28. |
Összmagyar Egyetemista Tábor |
Sátoraljaújhely |
450 |
12. |
2019. augusztus 22-25. |
Cultura Nostra jutalomkirándulás |
Erdély |
50 |
Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont: https://www.rakocziszovetseg.org/rakoczi-tabor
Köszönjük, ha hírt adnak az eseményekről!