A kialakult járványhelyzetben a Rákóczi Szövetség egyeztetve az illetékesekkel azt a döntést hozta, hogy nyári rendezvényein sajnos nem tudja fogadni a július 12-én megjelent Kormánydöntés értelmében a piros (aktuális fertőzöttség mértéke súlyos) és a sárga (aktuális fertőzöttség mértéke kevésbé súlyos) besorolású országokban élőket. Ebbe a kategóriába esik Kárpátalja (piros), valamint Erdély, Partium és Vajdaság (sárga).
Végtelenül sajnáljuk a kialakult helyzetet. Bízunk benne, hogy amint a körülmények engedik, jó egészségben pótolni tudjuk az elmaradt táborokat, találkozásokat.
A befizetett kauciót mindenkinek visszatérítjük.
Megértésüket kérve kívánunk szép nyarat és jó egészséget!
2020. július 6-án kezdődött a Kárpát-medencei Középiskolás Tábor. Mintegy 300 fiatal érkezett Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Magyarországról a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontba.
A megnyitón beszédet mondott Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke.
Elkezdődött a Kárpát-medencei Középiskolás Tábor!
Július 6-án hétfőn a Kárpát-medencei Középiskolások Táborával kezdetét veszi a Rákóczi Szövetség nyári programsorozata.
Több ezer fiatalt – köztük általános és középiskolásokat, egyetemistákat, valamint tanárokat vár a Rákóczi Szövetség 15 tematikus nyári rendezvénye Magyarországról és határon túlról egyaránt.
A táboroknak a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont biztosít helyszínt, ugyanakkor Baján anyanyelvi, Székesfehérváron színjátszó, Orfűn, Nyékládházán és Sarudon vitorlás táborok is várják a fiatalokat. Ez utóbbiak a Magyar Vitorlás Szövetséggel együttműködésben valósulnak meg.
Ezek az együttlétek nem csak a kapcsolatépítést, a pihenést szolgálják, de jó alkalmat teremtenek a magyar identitás erősítésére is.
Az egyes nyári táborokba a tudomány, a közélet, a gazdaság, a sport és a művészvilág számos képviselője is ellátogat.
Július 6-án a Kárpát-medencei Középiskolás Tábort Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár nyitja meg, Sátoraljaújhelyen.
Rákóczi Nyár 2020
Köszönjük, ha hírt adnak az eseményekről!
A magyar kormány támogatásával megújul a Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont. A fejlesztéseknek köszönhetően teljes mértékben megújul a szálloda, az étterem és a rendezvényterem.
Átadás: 2021. június 4.
Csiki Barna, építésszel beszélgettünk a munkafolyamatokról.
Megújul a Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont
Mintegy 150 fiatalnak szervez Kárpát-medencei Vitorlás Táborokat a Rákóczi Szövetség a Magyar Vitorlás Szövetséggel együttműködve.
Az általános iskolás és középiskolás korú diákok a 6 nyári táborba Felvidékről, Erdélyből és Partiumból, valamint Délvidékről érkeznek.
Az első tábor 2020. június 29-én kezdődött és július 3-án ért véget. Július 2-án ellátogatott a táborba dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, valamint Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség elnöke is.
Kárpát-medencei Vitorlás Tábor
A fiataloknak a Deboti Vitorlás Sportegyesület oktatói tartottak foglalkozásokat, melyek keretein belül elsajátíthatták a vitorlázás alapjait.
A rendezvény célja, hogy a táborozó gyermekek magas színvonalú vitorlás oktatásban és gyönyörű környezetben életre szóló élményeket szerezhessenek.