A Nagykürtös és Vidéke Célalap területén 2018. október 1-jén-án, öt helyszínen az ipolybalogi, az ipolynyéki, a lukanényei és a csábi alapiskolában, valamint az ipolyvarbói községi hivatalban adták át a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját 37 magyar iskolakezdő kisdiáknak. Az ünnepélyes ösztöndíj átadásokon a Rákóczi Szövetség képviseletében Csáky Csongor és Csizmadia Anna, valamint Urbán Aladár és Urbán Szabina célalapvezetők vettek részt.

Az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskolában Molnár Barnabás iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket. Az igazgató köszöntője után az iskola diákjainak rövid műsorával folytatódott az ünnepség, majd Csáky Csongor szólt a szülőkhöz, az ösztöndíj üzenetét és a magyar iskolaválasztás fontosságát hangsúlyozva. Ipolybalogon a 15 iskolakezdő vette át az ösztöndíjat.

Ipolynyéken a Balassi Bálint Alapiskolában az iskolakezdők műsorát követően előbb Gyurász Szilvia igazgató köszöntette a megjelent szülőket és diákokat, majd a Szövetség képviselőinek felszólalása után 10 helyi iskolakezdő részesült a beiratkozási ösztöndíjban.

A csábi alapiskolában 5 iskolakezdő vette át a Szövetség ösztöndíját. Az eseményen a település polgármestere Tóth Henrik kifejezte köszönetét a Rákóczi Szövetség kiemelt figyelméért. A csábi gyermekek megköszönték a nyári táborozási lehetőségeket. A lukanényei alapiskolában Balázs Éva igazgató asszony és Kuzma Zoltán polgármester köszöntötte a 3 helyi iskolakezdő diákot, szüleivel együtt. Csáky Csongor elnök kifejezte jókívánságait a családoknak, majd ünnepélyesen átadták az ösztöndíjakat. Utolsó állomásként az ipolyvarbói Községi Hivatalban Ipolyvarbó 3 és Óvár 1 iskolakezdője kapta meg az ösztöndíjat a két település polgármesterének jelenlétében.

Hírek - Magyar Iskolaválasztási Program